Labdarúgás

2020.02.29. 08:30

A tavasszal szintén veretlen Szegedhez utazik a Szolnoki MÁV

Vasárnap 17 órától a Szeged vendége lesz a Szolnoki MÁV a másodosztály 26. fordulójában.

Varga Balázs

Betegsége után visszatérhet a védelembe Papp Szilárd (balra)

Fotó: Kiss János

A veretlenek csatája lesz ez a mérkőzés, hiszen a tavasszal még egyik együttes sem kapott ki. Mint ismert, a MÁV FC otthon ikszelt a Haladással (0–0) és a Siófokkal (1–1), míg Gyirmótról elhozta a három pontot (2–1). A Szeged négy meccsen van túl, háromszor játszott döntetlent – a Haladás (0–0), a Gyirmót (0–0) és a Siófok (1–1) ellen –, míg Győrben győzni tudott (3–1).

Tehát a forma egyik oldalon sem rossz, és abban is hasonlít a két csapat egymásra, hogy mindkettő 26 gólt kapott eddig a bajnokságban. A Csongrád megyeiek nyolc góllal többet rúgtak, ennek is köszönhetik, hogy öt hellyel és négy ponttal előrébb járnak – persze úgy, hogy egy meccsel többet játszottak.

Pedig álltak ők is kiesőhelyen, még a bajnokság elején, ám amióta az új stadionjukban játszhatnak, azóta sokkal jobban szerepelnek. A Szent Gellért Fórumban eddig egyszer kaptak ki az NB II.-ben, még a Vasastól, de a többi ellenfél nem tudott három ponttal távozni az otthonukból.

Visszatérve csapatunkhoz, Csábi József vezetőedző elmondta a legutóbbi találkozó után, hogy együttese úgy szerzett öt pontot az eddigi három mérkőzése során, hogy az ősszel nulla pont jött össze ezen három ellenféllel szemben. Ez mindenképp pozitívum, de itt nem lehet megállni, hiszen a bennmaradásért nagy harc folyik. Vasárnap jó lenne legalább annyi pontot szerezni, mint amennyit napra pontosan fél évvel korábban – szeptember 1-jén csaptak össze a felek – sikerült, akkor ugyebár 1–1-re végeztek a csapatok. Abban a mérkőzésben nem igazán volt több egyik gárda számára sem, ez viszont holnap egészen máshogy alakulhat.

A MÁV FC-ben továbbra is maródi Horgosi Donát, de Papp Szilárd visszatérhet a védelembe betegsége után. Rokszin Ádám biztosan nem játszhat, hiszen múlt heti kiállítása miatt egy mérkőzést ki kell hagynia – helyét jó eséllyel Szabó Péter veszi át. Az kérdéses, hogy a kapuba visszaállhat-e Molnár-Farkas Tamás, akiről úgy tudjuk, nem feltétlenül a fiatalszabály miatt ült a Siófok ellen a kispadon, hanem mert problémák voltak a bölcsességfogával. Akárhogy is, a pontszerzés ismét fontos lenne a szolnoki alakulat számára.

Betegsége után visszatérhet a védelembe Papp Szilárd (balra)
Fotó: Kiss János

A bajnokság állása

1. MTK 16 5 3 54–28 53

2. Budafok 15 5 4 39–19 50

3. Vasas 12 5 7 47–34 41

4. Siófok 11 8 4 38–24 41

5. Győr 10 8 6 34–28 38

6. Gyirmót 10 7 7 30–22 37

7. Csákvár 11 3 9 33–39 36

8. Soroksár 10 4 10 37–40 34

9. Nyíregyháza 10 2 12 41–39 32

10. Békéscsaba 8 8 8 27–29 32

11. Szeged 7 9 7 28–26 30

12. Dorog 8 5 10 26–27 29

13. Ajka 8 5 11 37–40 29

14. Budaörs 8 4 11 30–34 28

15. Kazincbarcika 6 9 9 28–34 27

16. Szolnoki MÁV 6 8 9 20–26 26

17. Tiszakécske 7 4 13 23–43 25

18. Haladás 4 9 11 24–32 21

19. Vác 1 6 17 12–44 9

A Balmazújvárost kizárták.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában