LABDARÚGÁS

2018.07.22. 14:22

Félbeszakadt a hajrában a Jászberény edzőmeccse

A Békéscsaba 1912 Előre–Jászberény felkészülési mérkőzés félbeszakadt 1–1-nél, a 87. percben.

V.L.

Fotó: Imre György

Felkészülési-mérkőzés, Békéscsaba, Kórház utca, 200 néző.

Békéscsaba: Ribánszki – Pilán, Nagy S., Szélpál N., Mészáros – Mezei (Lustyik) , Viczián, Király – Gránicz, Urbin (Hursán), Szatmári (Szalai).

Vezetőedző: Boér Gábor. Jászberény: Miski – Szanyi, Hevesi-Tóth, Ilkovics – Szemere, Szöllősi, Győrfi, Sándor I., Svedyuk – Herczeg, Farkas J. Játszott még: Menczeles, Fejes, Bálint A., Lékó, Szabó T., Szanku. Vezetőedző: Arany László.

11. perc: a jászberényi kapu elé belőtt labdát, Urbin a vendégek hálójába lőtt, 1–0.

36. perc: a 16-oson belül Szemerével szemben szabálytalankodott az egyik csabai védők, a játékvezető a 11-es pontra mutatott. A büntetőt Farkas J. értékesítette, 1–1.

Az NB II-es bajnoki rajt előtti utolsó felkészülési mérkőzését játszotta az Előre a jó erőkből álló, NB III-as jászberényiek ellen, akik a napokban leigazolták a korábbi békéscsabai támadót, a kettős állampolgárságú, 22 éves Svedyuk Alexet.

A találkozó elején a hazaiak kezdtek jobban, és a 11. percben megszerezték a vezetést Urbin révén. A folytatásban a vendégek is próbálkoztak, de a lila-fehérek irányították a játékot. A félidő hajrájában egy felesleges szabálytalanság után 11-eshez jutott a Jászberény, amivel egyenlített.

Szünet után is jobbára kiegyenlített játék folyt a pályán. A vendégek az NB I-et megjárt, rutinos Sándor István vezetésével jól védekeztek. A lila-fehérek előtt egy-két helyzet adódott, de azok kimaradtak. Mindkét együttes a cseréknek is lehetőséget adott.

A hajrában, a 87. percben a mérkőzés félbeszakadt, miután Szélpál N. és Ilkovics kakaskodott, a játékvezető mindkét játékost kiállította, majd többen is egymásnak estek a két csapat tagjai közül, így a játékvezető lefújta a találkozót.

Boér Gábor: — A helyzeteink megvoltak most is az egy gólos vezetés után, de nem tudtuk lezárni a mérkőzést. Aztán jött egy egyéni hiba, és 11-esből egyenlített az ellenfél. Úgy látom, hogy nincs igazi vezére a csapatnak, amit gyorsan meg kell találnunk. A fiataloknak, akik tehetségesek még sokat kell fejlődniük.

Forrás: Beol.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában