VÍZILABDA

2018.06.21. 10:45

A hajrában állva maradt csapatunk

Nem sikerült a bravúr, a magyar válogatott 12–9-es vereséget szenvedett Montenegrótól a világliga budapesti szuperdöntőjének második fordulójában.

Varga Csaba

A magyar együttes az első három negyedben játszott jól, villogott a rossz kéz oldal, Zalánki Gergő három, Vámos Márton két gólt lőtt a kilencből. A zárófelvonásban robbantott a montenegrói együttes, és egy 3–0-s etappal lezárta az összecsapást.

– Sokáig jól működött, amit elterveztünk, sok pozitívumot láttam ebben a találkozóban, amely két egyenrangú csapat küzdelmét hozta – értékelt az nso.hu-nak Märcz Tamás, a magyarok szövetségi kapitánya.

– Azt még meg kell tanulnunk, hogy az utolsó pillanatokban, amikor megvan az esély a győzelem megszerzésére, tudjunk is azzal élni. Egy-két apró hibán múlt a siker, de nagyon jól beleálltunk ebbe a meccsbe, nincs miért szégyenkeznünk.

Ezzel elúszott a magyar csapat számára a csoportelsőség, Märcz Tamás szövetségi kapitány együttese a japánok elleni, szerda esti nyert mérkőzéssel a második helyen zárta a csoportküzdelmeket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában