Shinkyokushin karate

2018.08.18. 10:20

Két hét múlva rendezik a Szolnok-kupa küzdelmeit

A több évtizedes múltra visszatekintő Szolnok-kupát idén szeptember elsején rendezik meg a ­Tiszaligeti Sportcsarnokban, melyre ezúttal is közel száz indulót várnak a szervezők.

Szöllősi Péter

Egy esztendeje, a jászberényi Yakuzák SE-Y Akadémia karatékája, Fekete-Farkas Mór (balra) tavaly a harmadik helyen végzett a 75 kg-osok versenyében

Fotó: Fekete Tamás

Hazánk legjobbjai mellett külföldiek is megmérettetik magukat. Az esemény főszervezőjével és egyben az 1977 óta működő Banzai Kyokushin Karate Kai vezetőjével, Shihan Furkó Kálmánnal beszélgettünk.

– Mire lehet számítani az idei Szolnok-kupán, honnan érkeznek karatésok?

– A nők és a férfiak egyaránt öt súlycsoportban küzdenek majd egymással a Szolnok-kupán. Kizárólag felnőttek számára rendezzük meg a viadalt és az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is népes mezőnyre van kilátás – kezdte Shihan Furkó Kálmán, a szolnoki karate megalapítója.

– Magyarországról húsz egyesület képviselteti magát a legjobbjaival, emellett pedig érkeznek versenyzők Oroszországból, Lengyelországból, Romániából, Ukrajnából, Horvátországból és többek között Spanyolországból is. Biztatok mindenkit, hogy látogasson ki az eseményre, nagy öröm lenne, ha megtelne fiatalokkal a lelátó.

– A Banzai KKK versenyzői közül kiknek szoríthatnak a kilátogatók?

– Szolnoki részről több induló lesz, közülük is kiemelném a huszonegy esztendős Sebestyén Miklóst, aki 90 kilogrammban lép szőnyegre. Miklós több mint 14 éve látogatja az edzéseinket, jelenleg pedig amellett, hogy ­profi szemléletű sportoló, a Szegedi Tudományegyetem hallgatója.

– Ez a nyílt verseny remek erőfelmérőt jelent a résztvevők számára a jövő év eleji litvániai Európa-bajnokságra, majd az azt követő világbajnokságra is. Fontos elmondani, hogy folyamatos fejlődésen megy keresztül sportágunk: egyre nagyobbak és erősebbek az ütések, a rúgások, ezzel együtt pedig a védekezési technikák is sokrétűbbek már manapság.

– Mostanság mennyien járnak a Banzai KKK tréningjeire, hetente hány edzéssel készülnek?

– Korábban volt, hogy közel száz fővel dolgoztunk, jelenleg pedig harmincan képviselik az állandóságot. ­Heti hat alkalommal tréningezünk, ezek között vannak technikai jellegű és kondicionális, állóképességet fejlesztő edzések is.

– Én elsősorban a felnőttekkel foglalkozok, a fiatalokat Csatlós Péter és dr. Bíró Ferenc kollégáim képzik. Az utánpótlás terén szép sikereket értünk el idén: a 13 éven aluliaknál Szathmári Máté és Munkácsi Gergő egyaránt érmet hozott haza a diákolim­piáról.

Egy esztendeje, a jászberényi Yakuzák SE-Y Akadémia karatékája, Fekete-Farkas Mór (balra) tavaly a harmadik helyen végzett a 75 kg-osok versenyében

A jobb szereplés reményében

Tavaly a Shihan dr. Karmazin Györgyre emlékező Szolnok-­kupa nemzetközi viadalon tíz országból több mint 80 kyokushin harcos lépett tatamira a Tiszaligeti Sportcsarnokban.

Többnyire külföldi versenyzők győzelmeiről szólt az egy évvel ezelőtti viadal. A magyarok közül aranyérmet csupán a nyíregyházi Rózsa Gábor tudott szerezni a 75 kg-os súlycsoportban, amelyben a jászberényi Y-akadémista Fekete-Farkas Mór a bronzérmet harcolta ki.

A hölgyek mezőnyében a kapuváriak üdvöskéje, Németh Veronika érte el a legjobb eredményt, aki az 55 kg-osok mezőnyében egy orosz karatékától szenvedett vereséget, így ezüstérmet szerzett.

Visszatérve a férfiakra, a tavalyi verseny legjobb harcosának az ukrán Anatoli Zhuravelt választották. A hírek szerint az idei viadalon, amelyik immár a 36. lesz a Szolnok Kupák történetében, jobbra és többre vágynak karatékáink. V. Cs.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában