LABDARÚGÁS

2019.03.24. 06:30

Meglepő volt a szolnoki botlás

Meglepetésre 1–0-ra kikapott a Szolnoki MÁV a Sényő otthonában, viszont a Jászberény könnyedén, 3–0-ra nyert Sajóbábonyban, az NB III. Keleti csoportjának huszadik fordulójában.

Varga Balázs

Szabó Tamásék (fehérben, balra) Sényőn lépnek pályára.

Fotó: Mészáros János

A szolnoki gárda kétarcúnak bizonyul a tavasszal, mivel a Putnok elleni vereséget követően kétszer győzni tudott, most azonban ismét vereséget szenvedett, ráadásul attól a Sényőtől, amely október közepe óta, kilenc meccse képtelen volt nyerni.

A három pont hiánya azért is fájó, mert az ESMTK végül – a 89. percben lőtt góljának köszönhetően – kibrusztolta magának a győzelmet, és visszavette az első helyet a tabellán, ennek tetejébe a MÁV FC csapatát a Jászberény is megközelítette egy pontra.

Tóth Tibor, a Szolnoki MÁV edzője szűkszavúan értékelte a találkozót: – Tipikus egygólos mérkőzés volt, sajnos azt nem mi rúgtuk – mondta el a Szabolcs megyei újságnak.

Sényő–Szolnoki MÁV FC 1–0 (0–0)

Sényő, 300 néző. Vezette: Nazsa (Márkus P., Tőkés).

Sényő: Gagyi – Bodó, Klepács, Kristófi (Bernáth M., 92.), Lakatos L. (Ács Á., 84.), Phrakonkham, Fabu, Kapacina K., Barcsay, Kapacina V., Márton A. Edző: Fiumei Viktor, Imrő László.

Szolnok: Molnár-Farkas – Ágoston, Papp Sz., Horgosi, Szabó R., – Tisza, Karacs (Tóth B., 73.) – Szabó T. (Kun L. 67.), Földi M. (Nagy O., 55.), Annus – Simon A. Edző: Tóth Tibor.

Gólszerző: Kapacina K. (71.).

A Jászberény kiválóan futballozik a tavasszal, eddigi három meccsét egytől egyig megnyerte, és a győzelmi széria most sem szakadt meg. A Sajóbábony otthonában már az első félidőben magabiztos előnyre tett szert a jászsági legénység, a második játékrész elején pedig végleg eldöntötte a három pont sorsát.

Huszák Géza, a csapat edzője is elégedett volt a látottakkal.

– Az első gólig kiegyenlített volt a mérkőzés, viszont remek pillanatban találtunk be, így megnyugodott a csapat. A rossz pálya ellenére utána már tudtuk játszani a játékunkat, majd sikerült viszonylag hamar betalálni még egyszer, onnantól pedig már nem volt kérdés a mérkőzés kimenetele. Mindig vannak jó teljesítmények, de most úgy éreztem, az egész gárda kiválóan teljesített, és ennek meg is lett az eredménye – árulta el hírportálunknak a tréner.

Sajóbábony–Jászberényi FC 0–3 (0–2)

Sajóbábony, 200 néző. Vezette: Kárpály (Kovács II. G., Soós)

Sajóbábony: Giák – Molnár M., Icsó, Balogh D. (Mezőssy, 61.), Kemény, Tóth I., Bodnár I., Engel, Sebők B. (Csattos, 56.), Fazekas M., Tucsa. Edző: Kriston István.

Jászberény: Miski – Szemere, Szanyi, Ilkovics, Süttő – Szöllősi, Sándor I., Ludasi – Albert (Szanku, 86.), Farkas J. (Herczeg, 82.), Svedyuk (László, 77.). Edző: Huszák Géza.

Gólszerzők: Süttő (24.), Ludasi (32.), Farkas J. (51.).

24. perc: Süttő egy jobb oldali szögletből Farkashoz gurított, aki visszatette a feladónak, a balhátvéd pedig egy csel után kilőtte a rövid alsó sarkot (0–1).

32. perc: Szanyi indította Farkast a jobb oldalon, a csapatkapitány pontosan centerezett, az érkező Ludasi pedig öt méterről könnyedén passzolt a hálóba (0–2).

51. perc: Szöllősi remek tempóban indította a védők közül kilépő Farkast, aki a végsőkig kivárva a lövéssel, végül három méterről helyezett a kapuba (0–3).

További eredmények

Putnok–Cigánd 0–4, Tiszaújváros–ESMTK 2–3, Nyírbátor–DVTK II 1–0, Gyöngyös–DEAC 5–0, Füzesgyarmat–Eger 3–0, SBTC–Tállya 1–0.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában