LABDARÚGÁS

2018.02.23. 11:27

Megye I. osztály – Nyolcból hat mérkőzést műfüvön rendeznek

A meteorológusok nem kecsegtetnek sok jóval a hétvége időjárását illetően: havat és mínuszokat jósolnak. Ez igen távol áll az ideális futballidőtől, így nem kizárt, hogy egy-egy mérkőzést el kell majd halasztani a külső körülmények miatt – műfű ide vagy oda.

Pabar Gyula

Felvetődik a kérdés, miért ne lehetne mondjuk egy, vagy két héttel eltolni a megyei első osztály tavaszi idénynyitóját – elvégre mégiscsak egy amatőr bajnokságról beszélünk –, hiszen ezúttal a válogatott menetrendjéhez sem kell igazodni, mint két évvel ezelőtt.

Az oroszországi világbajnokságról lecsúsztunk, az Európa-bajnoki selejtezők pedig csak jövő márciusban kezdődnek – a sorsolást december 2-án, Dublinban tartják.

A válasz roppant egyszerű, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) érvényes versenykiírásában az áll, hogy az utolsó fordulót június 2-ig le kell játszaniuk a csapatoknak, és mivel az senkinek sem érdeke, hogy hétközi meccsek is beékelődjenek a programba, ezért muszáj február 24-én, azaz most szombaton kezdeni.

Ugyanakkor logikus érvek szólnak a halasztás mellett. Kezdve azzal, hogy az egyébként sem túl nagy költségvetésből gazdálkodó klubokra plusz anyagi terhet ró a műfüves pályabérlés, ami egyáltalán nem olcsó mulatság, pláne nem a megyeszékhelyen.

A focisták sincsenek túlzottan oda érte, sokaknak teljesen idegen az efféle borítás. Kemény, ami nem tesz jót az ízületeknek, ezért könnyebben sérülnek meg – vélekednek. Nem utolsósorban pedig a szurkolók – akikkel kapcsolatban folyamatosan hangoztatva van, hogy róluk szól ez az egész – is szívesebben, nagyobb létszámban járnak ki a meccsekre, ha már nem a korlát mellett állva kell dideregniük.

SZOMBAT, 16.00 (SZOLNOKI MŰFŰ). JÁNOSHIDA (2.)– ÚJSZÁSZ (5.)

Vezeti: Dobó Sándor (Csík János József, Csíkos Roland).

– A fiúkkal közösen mindent elkövettünk azért, hogy felkészülten várhassuk a tavaszi rajtot – fogalmazott Ábel Péter, a Jánoshida játékos-edzője.

– Ennek ellenére az előjelek nem a legkedvezőbbek. Szentes Bíró Tamás sérülés, Keresztes Ferenc eltiltás (a Mezőtúr ellen begyűjtötte ötödik sárga lapját – a szerk.) miatt biztosan kihagyja a tavaszi idénynyitót, másik három alapemberünk pedig betegséggel küszködik. Nehéz összecsapásra számítok. Láttam futballozni az Újszászt a Szászberek ellen a múlt héten, kemény, szívós csapat benyomását keltették, ráadásul tovább erősödtek a télen. Egyedül annak örülök, hogy műfüvön játsszuk a meccset, mert mi egy olyan csapat vagyunk, amelyik játssza a focit, így ez nekünk kedvezhet.

– Gyakorlatilag az utolsó pillanatban veszítettük el két meghatározó játékosunkat, Veréb Dánielt és Veréb Viktort, ezért jelenleg az okozza a legnagyobb fejtörést a számunkra, hogy miként tudnánk pótolni őket – mondta Mérész Zoltán, az újszásziak mestere.

– Így most egy, az eddigiektől eltérő, merőben új szerkezetben kell gondolkodnunk, amit élesben tesztelhetünk először. Úgyis mondhatnám, a Jánoshida elleni mérkőzés lesz a bajnoki főpróbánk. A sorsolásunk nem nevezhető könnyűnek, mivel az első három találkozónkat idegenben játsszuk. Ebből kettőt biztosan műfüvön rendeznek, ami nem igazán fekszik nekünk. Azt gondolom, az időjárás teremtette helyzetet lehetne sokkal rugalmasabban is kezelni, mert ez így most se a csapatoknak, se a szurkolóknak nem jó.

A 16. FORDULÓ TOVÁBBI PÁROSÍTÁSAI

SZOMBAT, 13.30. KISÚJSZÁLLÁS (12.)– JÁSZFÉNYSZARU (7.)

Vezeti: Nagy Zoltán (Kormos Barnabás, Kálai Milán).

SZOMBAT, 14.30 (BERÉNYI MŰFŰ).JÁSZÁROKSZÁLLÁS (3.)–BESENYSZÖG (14.)

Vezeti: Dobos Zsolt (Halgat János, Peredi Tibor).

SZOMBAT, 14.30. SZAJOL (1.)– KARCAG (6.)

Vezeti: Bán János (Jancsó József, Kovács Éva Gréta).

SZOMBAT, 18.00 (SZOLNOKI MŰFŰ). TISZAFÖLDVÁR (15.)– RÁKÓCZIFALVA (13.)

Vezeti: Ács Zoltán (Herczeg Róbert, Diószegi Olivér).

VASÁRNAP, 10.00 (SZOLNOKI MŰFŰ). JÁSZKISÉR (16.)– TÖRÖKSZENTMIKLÓS (4.)

Vezeti: Skultéti Csaba (Fábián Erik, Göblyös Imola).

VASÁRNAP, 12.00 (SZOLNOKI MŰFŰ). CSÉPA (11.)– MEZŐTÚR (9.)

Vezeti: Szabó József (Kerekes Zsolt, Túró Kálmán).

VASÁRNAP, 14.00 (SZOLNOKI MŰFŰ). TÓSZEG (10.)– FEGYVERNEK (8.)

Vezeti: Kóródi Ferenc (Dobó Sándor, Kormos Barnabás).

A góllövőlista állása

1. Ábel Péter (Jánoshida) 19 góllal, 2. Kormos László (Mezőtúr) 18 góllal, 3. Angyal Csaba (Szajol) 16 góllal, 4. Erdősi Gyula (Mezőtúr) 14 góllal, 5. Bartók Péter (Jászárokszállás) 13 góllal, 6. Szedlák Zoltán (Törökszentmiklós) 12 góllal, 7. Sárkány Attila (Csépa) 11 góllal, 8. Kovács Tamás (Újszász), Szabó Tamás (Szajol) 10 góllal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában