LABDARÚGÁS

2018.05.25. 13:14

Megyei I. – Szerdahelyi Gábor többet vár csapatától a hajrában

Az utolsóelőtti, 29. forduló mérkőzéseit rendezik a megyei első osztályban a hétvégén. Mivel a középmezőny rendkívül sűrű – a negyedik és a kilencedik helyen álló csapat között mindössze három pont a különbség – a szombati eredmények ismét alaposan összekuszálhatják a sorrendet. Továbbá, ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a sereghajtó Jászkisér az utolsó szalmaszálba kapaszkodva, az előző két meccsét megnyerte, ezzel életben tartotta bennmaradási esélyeit. Sőt, amennyiben a hétvégén legyőzi a Fegyverneket, a Tiszaföldvár és a Besenyszög pedig nem szerez pontot, teljesen nyitottá teheti a kérdést.

Pabar Gyula

Szombat, 17.00

JVSE-Rosenberger (3.) – Mezőtúr (5.)

Vezeti: Tóth Márton

Fordulatokból nem volt hiány a felek őszi meccsén, melyet többszöri „ütésváltást” követően az Árokszállás nyert 3–2-re. Hasonló eredménnyel alighanem most is beérné a JVSE, amelynek már biztos a bronzérem, de egy kis szerencsével még az ezüst is meglehet, ami által klubtörténeti sikert érne el.

Ezzel szemben a Mezőtúr azért hajt, hogy az első nyolc között végezzen, ami egy újoncidényét töltő csapattól kifejezetten jó eredménynek számítana. Amennyiben pedig folytatni tudná remekbe szabott sorozatát – utolsó nyolc meccs: hét győzelem, egy döntetlen –, akár még a negyedik helyre is odaérhetne.

– A Jászfényszaru elleni mérkőzésünket több góllal kellett volna megnyernünk, ehelyett gól nélküli döntetlent játszottunk.

– Nagyon nem tetszett a játékosaim hozzáállása, a jóllakottság érzését láttam az arcukon, mint akiket egyáltalán nem motivál, hogy általuk a legsikeresebb szezonját futhatja a klub – adott hangot csalódottságának Szerdahelyi Gábor, a Jászárokszállás mestere.

– Ezek után muszáj leszek belenyúlni a kezdőbe, még ha az alaposan megrövidült kispad miatt nincs is sok lehetőségem a változtatásra. Bízok benne, hogy az idei utolsó hazai meccsünkön szépen tudunk elbúcsúzni közönségünktől, amely mindvégig mellettünk állt.

– Természetesen szeretnénk folytatni az utóbbi hetek nagyszerű szériáját. Azonban tudjuk jól, hogy nem lesz könnyű dolgunk, mivel az Árokszállás a bajnokság egyik legjobb csapatának számít, különösen hazai pályán nehéz nyerni ellene – hangsúlyozta Erdősi Gyula, a Mezőtúr edzője.

– Gyors szélsőik vannak, na meg egy Bartók Péterük, aki bármikor képes betalálni. Ezért is mondom azt, hogy tőlünk bravúr kellene, hogy begyűjtsük a három pontot. Különösebb teher nincs rajtunk, mivel a kitűzött céljainkat már teljesítettük.

– De, ahogy mondani szokás, evés közben jön meg az étvágy, így azon leszünk, hogy a hátralévő két összecsapásunkat is megnyerjük, és akkor talán még a negyedik hely is összejöhet.

A 29. forduló további párosításai

Szombat, 17.00

Törökszentmiklós (6.) – Besenyszög (15.)

Vezeti: Seletye Róbert

Tószeg (10.) – Újszász (4.)

Vezeti: még nem ismert

Jánoshida (2.) – Jászfényszaru (9.)

Vezeti: Tóth Pál

Csépa (8.) – Rákóczifalva (13.)

Vezeti: Dobó Sándor

Kisújszállás (12.) – Karcag (7.)

Vezeti: Szénási Gábor

Tiszaföldvár (14.) – Szajol (1.)

Vezeti: Mezei Máté

Vasárnap, 17.00

Jászkisér (16.) – Fegyvernek (11.)

Vezeti: Bán János

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában