LABDARÚGÁS

2018.03.17. 09:11

Sorozatban harmadszor is a Törpök nyerték a kupát 

Nem kevesebb, mint 1757 mérkőzés, 87 850 percnyi játékidő kellett ahhoz, hogy elérkezzen a huszonöt éves Castrum-Ex Kupa jubileumi sorozatának díjátadó ceremóniája.

Gyulatel-Törpök legénysége az Épszigker elleni győzelmével sorozatban harmadszor hódította el a kupát.

Fotó: Fodor Orsolya

E negyed évszázad alatt 354 csapat lépett pályára a Széchenyi gimnázium sportcsarnokában (csapatonként 12 fős átlaglétszámmal számolva közel 4250 játékos). Összesen 247 fordulóban találkoztak a csapatok, és összesen 11 320 gól esett. Ebből a jubileumi bajnokság 80 mérkőzésén 516 találat született. A meccsenkénti 6,45-os gólátlag bizonyítja a kispályás foci varázsát.

Az 1993. december 19-én elrajtoló torna első tíz éve az Épvillszer Kft. mecénási szerepvállalása segítségével szerveződött, majd 2009 óta a Castrum-Ex lett a névadó támogatója.

Az évek során a trófeát kilenc csapat tudta elhódítani, legtöbbször a NEFAG (5), majd az egyaránt 4–4 elsőséget arató Borovi és Épszigker. Három alkalommal három együttesnek is sikerült az élen végeznie, az Eurotrend/Konstrukciónak, a Ferrari-Eusecnek, és a Gyulatel-Törpöknek.

A Bútorgyár egykori csapata, a Trojka és a Szolsüt gárdája egy-egy alkalommal végzett az első helyen. A jubileumi tornán pályára lépő csapatok közül a 2000-es év óta folyamatosan résztvevője az Épszigker gárdája, amely történetesen az idei döntő egyik szereplője volt.

Az elsőségért zajló összecsapásig azonban akadt még néhány izgalmas és jó színvonalú mérkőzés az utolsó játéknapon is.

Már a 13. helyért zajló Eagle Ottawa–JuventusHungary meccs is kemény küzdelmet hozott, a kapu előtt határozottabb játékot mutató „zebrák” sikerével végződött. Szorosnak ígérkezett a Szolnok ODBE és a Build Dózer fiataljainak mérkőzése, az első félidő a várakozásnak megfelelően alakult.

A második játékrészben azonban meglepetésre az ODBE sorozatban lőtte góljait, nagyarányú győzelmével koronázta meg a torna újoncaként elért sikeres szereplését. A középmezőny jobb helyezéséért szállt harcba a két, rutinos játékosokból álló csapat, az Oldsmobile és a Műszol.

A sok-sok tapasztalat birtokában mindkét együttes fegyelmezett játékkal rukkolt ki, a tipikus egytalálatos mérkőzésen balszerencsés öngól döntött a Műszol javára. A 4 cent kétgólos előnyével fordultak félidőben a csapatok a Welding ellen zajló találkozón.

A második játékrészben azonban a kispadról több friss erőt bevetni képes Welding megfordította az eredményt, sikere némiképp az akarat diadala is volt. Az időrendet tekintve a nap zárómeccseként került sor az ötödik helyért folytatott küzdelemre.

A fordulatos mérkőzésen a Csontos FC többször is biztos győztesnek tűnt, de a Danyi Optika játékosainak küzdőszellemét dicséri, hogy a rendes játékidő végül döntetlennel zárult. Az aranygólig tartó hosszabbítás első percében azonban, némiképp vitatott helyzet után a Csontos játékosai örülhettek a párharcot eldöntő találatnak.

Gyulatel-Törpök legénysége az Épszigker elleni győzelmével sorozatban harmadszor hódította el a kupát.
Fotós: Fodor Orsolya

Hasonlóan izgalmasan, és hasonlóan alakult a bronzmérkőzés is a Build and Job és a Castrum-Ex csapatai között. Az előbbi a meccs folyamán kétszer is vezetett már négy góllal, de a nagyot küzdő castrumosok ledolgozták a tetemes hátrányt, jöhetett a hosszabbítás.

Bő kétpercnyi ráadásjáték után egy szép akció végén esett a Castrum-Ex újabb találata, ami egyúttal a bronzérmet jelentette számukra.

A döntőben a két csoportelső, az Épszigker és a címvédő Gyulatel-Törpök játékosai léptek pályára. A két évvel ezelőtti finálé visszavágójának is tekinthető meccsen főleg a küzdelem dominált, a viszonylag ritka gólszerzési lehetőségeket a kiválóan védő kapusok rendre hárították.

A szép számú közönség előtt zajló mérkőzésen inkább az Épszigker játékstílusa volt a meghatározó. A „törpök” azonban alkalmazkodtak vetélytársuk stílusához., a vezetést jelentő góljuk is amolyan „kikényszerített” találat volt.

Természetesen az Épszigker a második játékrészben minden erejét mozgósította, és egy egészen pazar összjátéknak köszönhetően megérdemelten egyenlítettek. A sportszerű és férfias küzdelmet végül egy jól eltalált lövés döntötte el a Gyulatel-Törpök javára, amely győzelmével sorozatban harmadszor hódította el a kupát.

A díjátadón a Béres Zrt. különdíjai is gazdára leltek, a torna gólkirálya Gulyás Richárd (Gyulatel-Törpök) lett 20 találattal, míg a csapatvezetők szavazatai alapján a torna legjobb kapusa címet Gönczöl István (Castrum-Ex), a torna legjobb játékosa címet pedig Rónai Zoltán (Épszigker) érdemelte ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában