LABDARÚGÁS

2018.06.16. 10:56

Új edzővel, saját nevelésű játékosokkal indul az NB III-ban a MÁV FC

Huszonkét esztendő múltán búcsúzik a másodosztálytól a nagy múltú Szolnoki MÁV FC csapata.

Varga Csaba

Földi Sándorék továbbra is az utánpótlásra koncentrálnak

Fotó: Fodor Orsolya

Egy pici visszatekintőt követően a jövőről is beszélgettünk Földi Sándorral, a klub ügyvezető igazgatójával.

– Nem esett jól a kiesés, de nem fogjuk fel tragédiaként – kezdte Földi Sándor. – Nyilván több oka is van az osztályváltásnak, talán válthattunk volna is a kispadon. Sérülések, formahanyatlások miatt kulcsemberek hiányoztak a csapatból.

– Amikor kétszer is rossz szériába került az együttes, nem volt egy olyan játékos, aki húzta volna magával társait. Közben ráfért volna az erősítés az állományra, de azt ne felejtsük el, hogy a másodosztályban a miénk volt az egyik legkisebb büdzséből gazdálkodó klub. Lehet mondani, hogy beárazott bennünket a piac.

– Ezek szerint a harmadosztályban folytatják?

– Igen, az NB III-ban fogunk indulni a következő évadban. Most tárgyalunk a játékosokkal, egy biztos, a jövőben még jobban fogunk a saját utánpótlásunkra támaszkodni.

– Mi soha nem akartunk felnőtt klubot, 2011-ben, amikor az előző tulajdonos nem akarta tovább működtetni a MÁV FC-t, és mi átvettük a klubot, akkor és azóta is hangoztatjuk, hogy a mi fő profilunk az utánpótlás-nevelés.

Földi Sándorék továbbra is az utánpótlásra koncentrálnak
Fotó: Fodor Orsolya

– Talán sokan nem is tudják, hogy az U6-tól az U19-es korosztályig tizenhárom csapatunk játszik a különböző szintű bajnokságokban, mindezek mellett van két női együttesünk, és benne vagyunk az ovifoci programban is.

– Ki irányítja majd a felnőtt gárdát?

– A csapat eddigi edzői, Balogh Pál és Antal Gábor a jövőben az utánpótláscsapatainknál folytatják majd. Az új vezetőedző pedig az eddig az utánpótlásban dolgozó Tóth Tibor lesz.

– Tibor is saját nevelésű edzőnk, előtte játékosunk volt, pályafutása során több megyei csapatban is szerepelt, de megfordult az első osztályban is. Hosszú évek óta dolgozik nálunk edzőként, most pedig a felnőtteknél bizonyíthatja tudását.

– Úgy tervezzük, hogy a csapat június 21-én kezdi a felkészülést a következő évadra, amelynek augusztus 4-én kezdődnek a küzdelmei.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában