LABDARÚGÁS

2020.11.28. 07:01

Újabb fontos mérkőzések várnak NB-s csapatainkra

Mindhárom NB-s csapatunk pályára lép vasárnap, a Jászberény és a Tiszafüred 13 órától, míg a Szolnoki MÁV 17 órakor kezdi mérkőzését.

Varga Balázs

A füredi csapat edzője, Dorcsák Zoltán (kékben) optimistán várja a sényői mérkőzést

Fotó: Pesti József

Csákvár–Szolnoki MÁV

Immár öt mérkőzésre rúg a MÁV FC bajnoki veretlensége az NB II.-ben, és ezúttal is olyan találkozó következik, amelyen nem szabad kikapni. A Csákvár ugyanis kiesőhelyen áll, így mindenképp el kell kerülni, hogy közelebb engedje magához ellenfelét a kék-fehér csapat. Ez viszont nem lesz könnyű, mivel a Fejér megyei gárda feljövőben van.

Az idei első bajnoki győzelmükre tizenhárom fordulót kellett várniuk, de a DEAC elleni siker után begyűjtöttek még hét pontot, így pedig már lőtávolon belülre került számukra a bennmaradás. Habár a hazai mérlegük nem olyan félelmetes – nyolc meccsen hét pont –, intő jel, hogy múlt vasárnap a DVSC csak 1–1-es döntetlent ért el otthonukban.

– Ki-ki mérkőzés lesz, melyen a Csákvár az életéért fog küzdeni – mondta hírportálunknak Csábi József, a szolnoki együttes vezetőedzője. – Ugyan beragadtak a rajtnál, majd elkapta őket a koronavírus, de már kezdenek kiegyenesedni. A Lokit is megszorongatták, sőt, 1–0-nál tizenegyest hibáztak, tehát nem lehet lebecsülni őket. Persze csak a tabella alapján mi vagyunk az esélyesek, ám a Csákvár jobb csapat annál, mint amit a helyezése mutat.

Ami a MÁV-ot illeti, érdekes adat, hogy amikor a csapat gólt rúgott ebben az idényben, sosem kapott ki. Tehát adott a feladat, be kell találni, ráadásul a hazaiak védelme nem a legacélosabb, hiszen több mint kétszer annyi gólt kaptak, mint a Szolnok. A szerdai meccshez képest pozitívum, hogy Kónya Márk letöltötte eltiltását, így visszatérhet a keretbe, agilis játékával sokat tehet hozzá a kék-fehérek teljesítményéhez.

Jászberény–Tiszaújváros

Az első tavaszi forduló következik a harmadosztályban, tehát a Berény olyan csapattal találkozik, amellyel idén már megmérkőzött. A Tiszaújváros otthonában 1–1-et játszott a JFC, és várhatóan ezúttal sem lesz könnyebb dolga.

A füredi csapat edzője, Dorcsák Zoltán (kékben) optimistán várja a sényői mérkőzést
Fotó: Pesti József

Sényő–Tiszafüred

Kicsit vékony volt a Tiszafüred kerete a múlt vasárnapi, BVSC elleni mérkőzésen, de úgy néz ki, most vasárnap már több variációs lehetősége lesz Dor­csák Zoltán edzőnek.

– Úgy tűnik, vasárnap páran visszatérhetnek, így bővebb kerettel vághatunk neki a mérkőzésnek, mint legutóbb. Optimistán tekintek a mérkőzés elé, ami igencsak nehéznek ígérkezik, de ne feledjük, hogy az első fordulóban 3–2-re legyőztük a Sényőt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában