asztalitenisz

2018.07.11. 12:02

Világsztárok ellen szerepelhetnek a szolnoki asztaliteniszezők

Július 15–24. között rendezik meg Kolozsváron az asztalitenisz utánpótlás-Európa-bajnokságot.

Szöllősi Péter

Nagypál Mártának, a Jászkun Volán Sport Club 17 éves ifjúsági válogatottjának ez már az ötödik kontinensviadala lesz.

Négy éve serdülőcsapatban bronzérmet szerzett, óriási bravúrnak számítana tőle, ha ismét sikerülne dobogóra állnia, már csak azért is, mert csapatban a B divízióban kezdenek, tehát az első feladat az lesz, hogy visszajussanak a lányok a tizenhat tagú élvonalba.

– A felkészülésünk jól sikerült, optimistán várjuk az Eb-t. Két hetet Budapesten edzettünk, a múlt héten pedig szlovákiai edzőtáborban voltunk, ahol a horvát válogatottal tréningeztünk – mondta a Volán versenyzője.

Az egyéni és a csapatverseny mellett párosban Menkő Veronika (Statisztika) oldalán versenyez, míg vegyes párosban Molnár Dávid (Nyírbátor) lesz a partnere.

A Jászkun Volán SC saját nevelésű asztaliteniszezője, Szudi Ádám két év elteltével távozik a német Bundesliga 2-ben szereplő Borussia Dortmund csapatától, és az osztrák bajnok SPG Walter Wels együttesénél folytatja pályafutását.

Amellett, hogy a gárda célja a címvédés a bajnokságban, a legrangosabb európai­ kupasorozatban, a Bajnokok Ligájában is megméreti magát a következő idényben, így Ádám a világ legjobbjai ellen bizonyíthat majd hétről hétre.

A napokban tartották meg a BL-sorsolást, ahol eldőlt, hogy a B jelű kvartettben a 2015-ös vb-ezüstérmes kínai Fang Bót és a párosban ­Európa-bajnok dán Jonathan Grothot is a soraiban tudó UMMC Jekatyerinburg, a francia bajnok La Romagne és a lengyel Działdowo lesz az osztrák bajnok ellenfele.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában