Hírek

2004.10.19. 07:49

Hírsáv

BAMA

Lindsay Davenport került az élre
Tenisz
A vasárnap befejeződött 1,3 millió dollár összdíjazású moszkvai torna eredményei alapján Lindsay Davenport vezeti a női teniszezők
világranglistáját. Amélie Mauresmo a második, míg Anasztaszija Miszkina a harmadik helyre került.

Evanilson súlyosan megsérült
Labdarúgás
Alaposan rájár a rúd a Dortmundra. Az együttes gyenge eredményei és Gerd Niebaum elnök vasárnapi lemondása után a gárda egyik kulcsjátékosa, Evanilson súlyos térdsérülést szenvedett. A brazil négy hónapig nem léphet pályára.

Szun Jing-csie mesterhármasa
Atlétika
Sorozatban harmadszor is megnyerte a pekingi maratont a nők mezőnyében Szun Jing-csie. A férfiaknál a kenyai James Moiben győzött. Az athéni olimpián 10 000 méteren hatodik Szun a két héttel korábbi félmaratoni világbajnokságon is első lett.

Las Vegasban bokszol Vitalij Klicsko
Ökölvívás
Mégsem a Madison Square Gardenben rendezik meg a Vitalij Klicsko–Danny Williams öszszecsapást. A két nehézsúlyú bokszoló mérkőzésére a Las Vegas-i Mandalay Bay Casinóban kerül sor december 11-én. A találkozót a tervek szerint Magyarországon is közvetítik.

Adrian Mutu kokainnal bukott le
Labdarúgás
Két angol napilap, a The Sun és The Times is arról számolt be, hogy Adrian Mutu, a Chelsea labdarúgója megbukott egy doppingvizsgálaton. Eőbbi úgy tudja, kokainhasználatot mutatott ki a teszt. Ha a hír igaz, akkor a 25 éves futballista kétéves eltiltásra számíthat.

Oliver Neuville-t  eltiltották, mert kezezett
Labdarúgás
A Német Labdarúgó-szövetség sportbírósága két mérkőzésre eltiltotta Oliver Neuville-t, a Mönchengladbach játékosát. A támadó a Kaiserslautern ellen 2-0-ra megnyert bajnoki összecsapáson kézzel szerezte egyik gólját. A televíziós felvételeken tisztán látható volt, ahogy a futballista az első gólnál szándékosan használta a kezét.

Edgar Davids megütött egy fotóst
Labdarúgás
Edgar Davidsnek a bíróság elé kell állnia, amiért a milánói Montenapoleone bevásárlónegyedben bántalmazott egy fotóst. Az Inter játékosa sétálgatott, amikor egy lesifotós képeket készített róla. A holland ezen felbőszült és előbb kárt tett a fényképezőgépben, majd a fotóst is megütötte. A sértett feljelentést tett Davids ellen.

Bombariadó Rómában és Milánóban
Labdarúgás
Bombariadó volt az olasz futball két központjában, azaz a szövetség római és a liga milánói székházában. A hatóságok kiüríttették a két épületet, de végül hamisnak bizonyult a telefonos bejelentés.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!