2005.01.24. 00:00
Keresztül Pest megyén
Cegléd Testületi ülés
A város önkormányzatának képviselő-testülete 2005. január 27-én, csütörtökön reggel 9 órai kezdettel tartja idei elő ülését. (vs)
Százhalombatta Közmeghallgatás
Az önkormányzat képviselő-testülete január 24-én, hétfőn délután öt órától közmeghallgatást tart a városháza B épületének dísztermében. A 2005. évi költségvetéssel kapcsolatos kérdésekre adnak majd választ. (vs)
Monor Regionális Ki Mit Tud
A művelődési központ a Gemini Televízió közreműködésével az idei évben is megrendezi tehetségkutató vetélkedőjét. Dél-Pest megye egyik kiemelkedő jelentőségű ifjúsági kulturális rendezvényére február 18-ig várják jelentkezéseiket a hagyományosnak mondható kategóriákban. A vetélkedőre a 29-es telefonkörzetben és annak vonzáskörzetében élő vagy tanuló általános és középiskolások nevezhetnek. (vs)
Szentendre Diplomák
Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola arany, gyémánt, vas, rubin díszoklevelet adományoz azoknak a pedagógusoknak, akik 50, 60, 65, illetőleg 70 éve szerezték meg diplomájukat. A kérelmet szakmai önéletrajzzal a polgármesteri hivatal iktatójában kell leadni vagy postán elküldeni. Egyúttal kérik azokat, akik idős pedagógusokat ismernek, írják meg az önkormányzatnak. (vs)
Törökbálint e-Magyarország
Ebben az évben a település létrehozza az e-Magyarország pontot, a világhálóhoz való csatlakozás lehetőségét. Egyúttal megnyílik annak a lehetősége, hogy élő kapcsolat legyen a helyi hivatalok, hatóságok, intézmények és a lakosság, valamint a civil szervezetek között. (vs)
Vác Képviselői fórum
A belvárosi 3. sz. választókörzet képviselője, Krauze István január 27-én 17 órakor lakossági fórumot tart a Pannónia Házban. A fórumon szó esik majd a 2004-es év értékeléséről, a 2005. évi feladatokról és a Főtér-programról. (vs)