2005.01.04. 06:32
Közeledés Skóciához
Bármelyik komolyabb utazóval felveszi a versenyt. A válogatott labdarúgó már fél Európát bejárta. Most éppen Skóciába készül.
[caption id="" align="alignleft" width="250"] Horváth Ferenc gólerős játéka jól jött ősszel a fehérvári gárdának
[/caption]– A nyugodt körülmények között fogyasztott ebéd közben zavartuk meg. Ebből arra lehet következtetni, hogy még itthon van.
– Még itthon vagyunk. Ma reggel beszéltem a Livingston vezetőivel, akik hamarosan elküldik faxon a szerződéstervezetet. Ezt megmutatom az ügyvédemnek, ha van valamilyen vitás kérdés azt rendezzük. Ha pedig mindenben egyetértünk, akkor máris indulhatok.
– Vélhetően már túl vannak az előzetes egyeztetéseken, azaz sok meglepetés nem érheti a skótok tervezetét illetően.
– A vitás pontok nagy részét már tisztáztuk, egyetlen helyen kell még közelíteni az álláspontokat. Igazán nem is lényeges részlet. Azonban már annyi mindent láttam, annyi rosszat tapasztaltam, hogy már csak az aláírt szerződésnek hiszek.
– Néha még az is kevés. Jól példázza ezt jelenlegi klubja, a Fehérvár helyzete. Volt csapattársai feljelentették a klubot. Ön is aláírta azt a papírt?
- Nem, ugyanis az én helyzetem más mint a többieké. Nekik élő szerződésük van, és hónapok óta hiába várnak a pénzükre. Az én szerződésem az év utolsó napján lejárt, igaz, hogy nekem is tartoznak a prémiummal. De én még soha nem jelentettem fel klubot, és ezen nem is akarok változtatni. Elsősorban azért nem, mert Gál László révén baráti alapon kerültem ide, mondhatni adott szóra, és továbbra is bízom ebben az adót szóban.
– A tervek szerint mennyi időre ír alá Skóciában?
– Egyelőre csak május végéig, aztán majd meglátjuk lesz-e belőle hosszabb együttműködés, az nagyon sok mindentől függ. Például attól, hogy sikerül-e bennmaradni az élvonalban.
– Szívesebben játszana itthon?
– Azt nem mondhatom. Idehaza annyira kuszák a viszonyok, kiismerhetetlen a helyzet, hogy, aki csak teheti, az megy külföldre. Ott is előfordul persze, hogy nem fizetik ki a focistákat, de jóval ritkábban. A külföldi klubok megbízhatóbbak.
– Feltehetően így gondolja ezt Kriston Attila is, aki szintén a Livingstonnal tárgyal.
– Attila ügye bonyolultabb az enyémnél, neki élő szerződése van, de az biztos, hogy nem lenne rossz együtt kezdeni Skóciában.
– Mátyus János is játszott Skóciában. Beszélt vele az ottani tapasztalatairól?
– Janival jóban vagyok, természetesen ki is kértem a véleményét. Hozzám hasonlóan ő is nagy vándor, számos országban játszott, de sehol nem érezte magát olyan jól, mint Skóciában. Csak sejtem, hogy ezt mit jelenthet, de az biztos, hogy valamilyen rejtélyes oknál fogva engem is vonz Skócia, és egy régi nagy álmom teljesülne, ha a közeljövőben ott léphetnék pályára.
Eddig öt külföldi bajnokságban játszott
Született: 1973. május 6.Klubjai: Bp. Honvéd (–1991) Videoton, majd a névváltás után Parmalat FC (1991–1996), Fe-rencváros (1996–1998), RC Genk (1998–2000), Energie Cottbus (2000), Maccabi Tel-Aviv (2000–2002) Újpest FC (2002–2003) Almeria (2003), Estoril (2004),
Fehérvár FC (2004)
Válogatottsága: 32 mérkőzés, 10 gól
Sikerei: belga bajnok (1999)
Fiatal csapat a „Livi”
„Azt tudom, hogy nagyon fiatal a csapat, főleg brit viszonylatban. Tíz éve alapították a klubot, mégis négy éve játszik az élvonalban. Tavaly bejutottak a Skót Kupa döntőjébe, így indulhatott az UEFA-kupában, ahonnan a Sturm Graz búcsúztatta” – mondta Horváth Ferenc leendő (?) munkaadójáról.Nem kell fizetni érte
A válogatott csatárnak lejárt a Fehérvárral kötött szerződése, így átigazolási díj nélkül mehet Skóciába. Miután Magyarország az Európai Unió tagja, megszüntek a magyarok a brit futballba jutását megnehezítő körülmények. A Livingstonnál brit viszonylatban nem túlságosan magasak a fizetések, információink szerint a légiósoké havi 4-4,5 ezer font, azaz közel másfél millió forint.