Hírek

2005.01.19. 00:00

Teherautóval fosztották ki a kastélyt

Dukay N. Á.

Több intézmény működik az óbudai Zichy-kastélyban. Tegnap derült ki: az udvarból január 7-én teherautóval lopták el az ott álló szoborcsoportot. A Budapesti Rendőr-főkapitányság és a kerületi nyomozók egyelőre nem kívántak részleteket elmondani. Tájékoztattak azonban, hogy ismeretlen elkövetők ellen a nyomozást nagy erőkkel megkezdték.

– A nyári hónapokban szabadtéri kiállítás volt. Az itt dolgozók valószínűleg akkor szokták meg, hogy a műveket olykor hozzák-viszik – mondta Tátrai László. A Gallup Intézet munkatársa onnan tudja mindezt, hogy az épületegyüttes földszintjét cégük bérli, s az alkotásokat ők is kedvelték.
Az eltulajdonított mű hat részből áll, anyaga sóskúti homokkő.

A kastély belső udvarán történő felavatására 1994 őszén került sor. Akkortól – mert jellege megengedte – szívesen játszottak rajta a helybéli gyerekek. Nem volt ritka az sem, hogy a szomszédos városházán éppen megesküdött párok e helyütt készíttették fotósorozatukat. A művész tavaly szeptember 15-én adományozta alkotását a kerületnek.

– Szomorúnak és méltatlan-nak érzem, hogy ez történt – mondta Terebesi László. Nemcsak azért, mert a munka eszmei értéke legalább 1,5 millió forint, hanem azért is, mert ez a szobor valóban mindenkié volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!