Hírek

2005.01.25. 00:00

Titkos kikötőbe futottak

Kereken három perc. Pontosan ennyi időt vett igénybe három, egyenként ötven tonnás aknamentesítő hajó eladása. A vevő titkot tart.

Lázin Miklós András

[caption id="" align="alignleft" width="306"] Sárdy Rezső, nyugalmazott százados mutatta az érdeklődőnek, milyen állapotban vannak a hajók
[/caption]Különös árverésre került sor tegnap a Magyar Honvédség Logisztikai és Támogató Parancsnokságának Zách utcai objektumában. Három, ötven tonnás leselejtezett aknamentesítő hajót bocsátottak áruba. Az egyenként 11,409 millió forinton kikiáltott vízenjárókra három vevő jelentkezett. Az aukció kereken három percig tartott. Az összes hajó ugyanannak a fiatalembernek a birtokába került.

– Az alumínium és mangán ötvözetéből készült teknőket másodszor hirdettük meg – mondta érdeklődésünkre Schieber József, a HM EI Rt. sajtóreferense. Először 14,5 millió forintos kikiáltási árral próbálkoztak, de akkor csak egy vevő vásárolt egy hajót. Ám idővel ő is meggondolta magát, s lemondott az áruról. Most, a sikertelenséget elkerülendő, a korábbi kaució tízszeresét kellett letenni az asztalra. – A hajókat hat esztendeje vonták ki a hadrendből – avat be  Schieber József a részletekbe. Aki egyben azt is elmondja, a másik két vevő vélhetőleg arra spekulált, az aknamentesítőket ár alatt tudja megvenni. Ugyanis ha nincs jelentkező, a licit lefelé indul.

Homály fedi a titokzatos vevő személyét

A titokzatos vevő nem akart nyilatkozni a sajtónak. Hosszas unszolásra végül annyit mondott, nem az ötven tonnányi alumínium miatt vásárolta meg a hajókat. Nagy léptékű tervei vannak, ám nem szeretné, hogy a konkurencia ezt lenyúlja. Ha minden jól megy, a vízenjárók közül az egyiket még az idén viszontláthatja a közönség a Dunán. Felújításuk egyenként több millió forintot emészt fel. A vevő amúgy nem egyedül jött; édesapja elsőként gratulált neki.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!