Hírek

2005.01.05. 00:00

Újabb hivatalos magyar nevek a Vajdaságban

Gyulay

A kormánypártok képviselőinek bejelentése szerint a közeljövőben Szerbia új alkotmányt kap – írja az újvidéki Magyar Szó. Predrag Markovic parlamenti elnök kijelentette, az albizottságban már január végéig elkészül az alkotmánytervezet.

A Szerb Radikális Párt több javaslatot terjesztett be, és ezeknek szinte mindegyike korlátozza a Vajdaság autonómiáját A Magyar Nemzeti Tanács elfogadta a magyar nyelvet hivatalosan nem használó vezető községek és települések elnevezéseiről szóló határozatot. A dokumentum a meghozatala napján hatályba lépett. Tehát a határozatban felsorolt helységnevek az adott települések hivatalos magyar elnevezésének tekinthetők. A listán összesen száztizenkét település szerepel, Alibunártól (Alibunár) Úriszentivánig (Despotovo). Érdekessége a felsorolásnak, hogy szerepel rajta a néhai Joszip Broz Tito partizánmozgalmának jelképévé vált Sutjeska is, amely a veretes Szárcsa nevet kapta a magyar keresztségben.

A nemzeti kisebbségek jogainak és szabadságának védelméről szóló törvényt az akkor még jugoszláv parlament 2002-ben fogadta el. Ekkor jött létre a 35 tagú Magyar Nemzeti Tanács, amely a nyelvhasználat, az oktatás, a tájékoztatás és a kultúra kérdéseiben képviseli a magyar nemzeti közösséget.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!