Hírek

2005.01.18. 00:00

Vasárnap önrablás történt a felcsúti benzinkútnál

Kiss Gergely

Félrevezette a hatóságot a fel-csúti benzinkút alkalmazottja
– tudtuk meg Kész Mónikától, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől. Az ötvenéves csákvári férfi vasárnap reggel felhívta a rendőrséget azt állítva, hogy kirabolták a kutat. Elmondása szerint egy símaszkos férfi rontott rá fegyverrel a kezében, majd távozott a kétszázezer forintos bevétellel.
A rendőrség nagy erőkkel kezdte meg a nyomozást, melynek során a helyszínen is meghallgatták az alkalmazottat.
A terepszemle alatt azonban a férfi ellentmondásba keveredett önmagával. Nem adott egyértelmű válaszokat, és a többször feltett kérdésekre is másként felelt. Ráadásul a benzinkút kameráinak felvétele sem egyezett az általa elmondottakkal. A nyomozók ezt követően hazugságvizsgálatnak vetették alá a gyanúba keveredett alkalmazottat. A férfi rövidesen beismerte: nem járt rabló a kútnál, a bevételt ő tette el. Az összeg nagy részét eljátszotta szerencsejátékon, a többit eldugta a benzinkút közelében.
– Az elkövető ellen két eljárás is indul – mondta lapunknak Kész Mónika. Egyfelől sikkasztásért, másfelől a hatóság félrevezetéséért kell majd felelnie.
Előbbiért két évig terjedő, utóbbiért egy évig terjedő szabadságvesztés róható ki.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!