2005.02.14. 00:00
Európába jönnek a brazil öregfiúk
Tizenegy év után újra Európába készülnek az egykori brazil focicsillagok. A tervek szerint 2005 nyarán láthatják őket az öreg kontinensen.
A tervek szerint Oroszországban, Bulgáriában és Csehországban lépnének pályára. Joe Borbély, azaz Borbély József, a brazil csapat menedzsere közölte: tárgyalások folynak még egy szlovákiai mérkőzésről is. A brazil öregfiúk-válogatott legutóbbi európai útja idején, 1994 szeptemberében járt Magyarországon is, de fellépése érdektelenségbe fulladt.
Igaz, akkor Luis Pereira és Edu kivételével nem tartott a csapattal egykori világklasszis játékos. Most ellenben Jairzinhót, Sócratest, Clodoaldót és Carecát is ígérik a szervezők. A brazilok igénye 135 ezer amerikai dollár mérkőzésenként.
A főszervező, a felvidéki Borbély József a kilencvenes években vándorolt ki Amerikába, New Yorkba. Az ottani magyar rádió riportereként interjúkat készített – többek között – Göncz Árpáddal, Václav Havellal, Teller Edével, Luciano Pavarottival, Romarióval, Ronaldóval és Pelével.
Zs. J. -->