Hírek

2005.02.17. 08:49

Leszámolást előztek meg

A tizenöt gyanúsított közül még nem nevezték meg azokat, akik üzleti ellenlábasaik megölésére készültek azokkal a fegyverekkel, amelyeket tavaly csempésztek be Szerbiából.

Szemán László

[caption id="" align="alignleft" width="248"] Tizennegyedikként fogták el a Benczúr utcában K. Jánost, akit csempészett fegyverek elrejtésével gyanúsítanak
[/caption]Vélhetően egy újabb területfelosztó háborút akadályozott meg a Nemzeti Nyomozó Iroda(NNI) a fegyvercsempész-hálózat felszámolásával. Az NNI hatáskörébe tartozik a fegyvercsempészet elleni fellépés is, különös tekintettel a déli határszakaszra vonatkozóan. A nyomozók megtudták, hogy két szerb kapcsolatot tart egy bünözői körrel. Azt is megtudták, hogy e csoport néhány tagjának birtokában 2004. augusztus 4-én lőfegyverek lesznek.

Az akkor Kecskeméten történt első elfogással indult ügyben eddig tizenöten vannak lakat alatt. Köztük a Conti Car két volt ügyvezetője, R. László és Cs. Zsigmond, valamint az Energol Rt. volt igazgatója, F. Attila. Ők egyben a neves olajosper, az Energol-ügy vádlottai. A rendőrök őket gyanúsítják a csempészbanda vezetésével. Az eddigi adatok szerint ők rendelték meg Szerbiából azokat a  fegyvereket, amelyeket aztán két szerb, Slobodan S. és Nemet E. hozott be két tételben az országba, tavaly júliusban és augusztusban. A két szerbet egyébként a BRFK már meggyanúsította emberölés-kísérletével, mivel egy szórakozóhely előtt ők lőhettek rá egy vállalkozóra. Az NNI nyomozása során olyan informácók keletkeztek, amelyek arra utalnak, hogy az elfogott tizenöt gyanúsítottból némelyek gyilkosságokra készültek. Úgy tudjuk, hogy ismert Balaton környéki és budapesti vállalkozókról van szó, akik üzleti ellenfeleik az elfogottaknak.

Kinek a megölésére adtak megbízást?

Horváczy Emese, az NNI szóvivője elmondta: az eljárás során több személlyel szemben emberölés előkészülete bűncselekmény gyanúja merült fel. A konkrét, személyre szabott gyanú megállapítása a későbbi nyomozás feladata. Mindez azt jelenti, hogy a rendőrség csak később fogja megnevezni azokat, akik le akartak számolni ellenfeleikkel. A szóvivő nem cáfolta, hogy az akcióval az éjszakai életben egy újabb leszámolási hullámot előzött meg a rendőrség.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!