Hírek

2005.03.23. 08:34

Ballal a bal alsó sarokba

Malonyai Péter

Kapásból három gólját is emlékezetesnek titulálja, ám sem az Auxerre színeiben a Liverpoolnak, sem a válogatottban a braziloknak lőtt gólját, sem a Bp. Honvéd mezében a Panathinaikosz ellen lőtt négy (!) találatának egyikét nem eleveníti fel. Inkább arra a gólra szavaz, amelyet 1986 tavaszán lőtt a Volánnak.

– A Czabán Samu téren játszottunk, óriási volt a sár – kezdi. – A Volán kapusa, Varga Nándi kidobta a labdát a jobbhátvédnek, én rácsaptam, és elindultam előre. Azt terveztem, hogy ellövöm a bekk mellett, és meg sem állok az alapvonalig, de a labda a tizenhatos sarkánál megállt a sárban. Ahogy odaértem, egyből ellőttem a hosszú sarokra ballal, nem volt más választásom. Beakadt – annak rendje és módja szerint.

Azon a meccsen a kispadról állt be a csapatba, vállsérülése miatt nem kockáztatott többet edzője, Komora Imre. A pazar gól után persze nem volt mese, játszania kellett a következő mecscsen, az MTK ellen is. – Ott sem ment rosszul, lőttem egy gólt, csináltam egy tizenegyest – folytatja. Ezzel együtt úgy érzem, a Volánnak lőtt gólom kellett ahhoz, hogy ott lehessek a brazilok elleni győztes csapatban a Népstadionban.

1985. március 5.

Bp. Volán–Bp. Honvéd 0-2 (0-0)

labdarúgó NB I.

Czabán Samu tér, 2000 néző

vezette: Győri.

Volán: Varga – Szabó (Kertész, 71.), Hegedűs, Tóth, Huszár – Jancsika, Seres (Simon, 83.), Hatvanger – Morgós, Kotul, Katona.

Bp. Honvéd: Andrusch – Sallai, Nagy, Garaba, Cseh – Gyimesi (Kovács K., 46.), Sikesdi, Fitos, Détári – Bodonyi (Kerepeczky, 78.), Dajka. Gólok: Kovács K. (46.), Détári (62.).

Kovács Kálmán

született: 1965. szeptember 11.

klubjai: Bp. Honvéd (1974–89), Auxerre (francia, 1989–91), Kispest-Honvéd (1992), Valenciennes (francia, 1992–93), Antwerpen (belga, 1993–94), Kispest-Honvéd (1994–95), Apoel Nicosia (ciprusi, 1995–96), Delemont (svájci, 1996–97), Kispest-Honvéd (1997).

legjobb eredményei: ifjúsági Európa-bajnok (1984), magyar bajnok (5x), ciprusi bajnok (1x), magyar kupagyőztes (2x), ciprusi kupagyőztes (1x).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!