2005.04.01. 00:00
Százmilliókat költenek idén a budavári parkokra
Másfélmilliárd forintot költ idén a főváros parkfelújításra. Ebből több százmillió forint jut az első kerületi zöldterületek megszépítésére.
A tervezett beruházások között szerepel a hetvenes években kialakított Európa-liget rendbetétele, amelyre közel százötvenmilliót fordítanak. A parkban találhatók azok a fák, amelyeket huszonkilenc európai főváros vezetője ültetett el 1972-ben. Most kicserélik a padokat, kivágják az elöregedett fákat, és helyreállítják a lepusztult játszóteret.
A Vérmezőn ötvenmillió forintos költséggel új öntözőhálózatot hoznak létre. A fű alatt húzódó csövek ugyanis tönkrementek az elmúlt évtizedek alatt. A tabáni sétálóutcákra 130 millió forint jut. A dombos területen új burkolatot tesznek le, és helyreállítják a lépcsők kőszerkezeteit is. A tervekben szerepel a közeli játszótérre vezető út akadálymentesítése is.