Hírek

2005.05.06. 00:00

A szerencsésebb örülhetett

A PSV Eindhoven alaposan rácáfolt az előzetes várakozásokra. Három gólt rúgott a Milannak. Mégis sírtak a végén a hollandok.

Szabó Tamás

Amire nagyon kevesen számítottak, bekövetkezett. A BL-elődöntő visszavágón a PSV odahaza ledolgozta kétgólos hátrányát az AC Milannal szemben. Az első félidőben Pak lőtt a léc alá, majd a 66. percben Cocu fejese után ünnepelhetett a holland nagyérdemű. „Úgy terveztük, nagy iramban kezdünk, nyomást akartunk gyakorolni a PSV-re – mondta Carlo Ancelotti a Milan edzője. – Ez nem sikerült, csak kétgólos hátrányban kezdtünk el futballozni, de akkor legalább jól is játszottunk.”

Amikor már mindenki a hosszabbítást várta, Kaká balról zseniálisan emelt a kapu elé és az üresen hagyott Ambrosini a hálóba fejelt. Egy perccel később Cocu szépített, de a 3-1-es PSV győzelem a Milan továbbjutását eredményezte. „Hatalmas szerencsénk volt, ezt el kell ismernünk. Most már előre kell tekintenünk, de a mérkőzés értékelése közben egy pillanatra sem lehetünk ironikusak – zárta az olasz mester.” Amíg Ancelotti a szerencsét, addig a PSV főnöke, Guus Hiddink a balszerencsét emlegette. „Csodálatos este volt, de a hajrában kiengedtük kezünkből a nagy siker lehetőségét – mondta a holland. – Csalódottak vagyunk, hiszen egy világszínvonalú csapatot kényszerítettünk térdre, végül mégis eredménytelenül hagytuk el a stadiont. A futball már csak ilyen: nem szabad kiengedni, az utolsó sípszóig.”

A mérkőzés hőse a Milan egyik szürke eminánciása, Massimo Ambrosini volt. A középpályás talán még Kakát is meglepte, amikor feltűnt a PSV kapuja előtt. Korábban mindössze egy gólt szerzett a nemzetközi kupákban. Tíz évvel ezelőtt került Milánóba, az akkori edző, Fabio Capello a Cesenától szerezte meg. Egy évvel később már állandó helyet szerzett magának a sztároktól hemzsegő együttesben. Idén nyáron jár le a szerződése. Szinte biztos, hogy az eindhoveni gólja után meghosszabbítják.

BL-elődöntő, visszavágó PSV–AC Milan 3-1 (1-0)
Gólok: Pak (9.), Cocu (66., 92.), illetve Ambrosini (91.)
Tj: az AC Milan 3-3-mal, idegenben szerzett góllal. A Milan–Liverpool döntőt május 25-én játsszák.

Rekordok és bravúrok

Paolo Maldini hetedszer szerepelhet majd a BEK, illetve a BL fináléjában. Ötödik diadalával beérné a Real Madrid két legendás játékosát, Di Stefanót és Zarragát, s már csak Gento állna előtte az örökranglistán. A Milan csapatkapitánya 1989-ben, 1990-ben, 1994-ben és 2003-ban győzött. Rafa Benítez, a liverpooli tréner megismételheti Jose Mourinho bravúrját, hiszen tavaly UEFA-kupát nyert az FC Valenciával. A Chelsea jelenlegi mestere 2003-ban az UEFA-kupában, tavaly a Bajnokok ligájában diadalmaskodott a Portóval. A Liverpool Anglia, az AC Milan Olaszország legeredményesebb klubja a királykategóriában. Előbbi négyszer, utóbbi hatszoros győztes. A legeredményesebb klub a Real Madrid, kilenc elsőséggel.

A Milan csapatkapitánya 1989-ben, 1990-ben, 1994-ben és 2003-ban győzött.

Rafa Benítez, a liverpooli tréner megismételheti Jose Mourinho bravúrját, hiszen tavaly UEFA-kupát nyert az FC Valenciával. A Chelsea jelenlegi mestere 2003-ban az UEFA-kupában, tavaly a Bajnokok ligájában diadalmaskodott a Portóval.

A Liverpool Anglia, az AC Milan Olaszország legeredményesebb klubja a királykategóriában. Előbbi négyszer, utóbbi hatszoros győztes. A legeredményesebb klub a Real Madrid, kilenc elsőséggel. -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!