Hírek

2005.05.24. 06:05

Aba Botond: mínusz bruttó négymillió

Zsidai P.

[caption id="" align="alignleft" width="122"] Vajda döntött a pénzelvonásról
[/caption]Tizenegy éve foglalkozom ezzel a területtel, de ilyen azóta még soha nem történt – mondta a Reggelnek Vajda Pál. A városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes javaslatára vonják el Aba Botond éves prémiumának húsz százalékát. A döntés a kabinet tegnapi ülésén született meg, amelyet a csütörtöki közgyűlés hagyhat jóvá.
A Vajda Pál kezdeményezte vizsgálat megállapította, hogy május elejétől jogszerűtlenül ritkította járatait a BKV. Ezért pedig a közlekedési cég vezérigazgatója az első számú felelős. Vajda Páltól azt is megtudtuk, az önkényes döntésben részt vevő vezetők is főnökükhöz hasonló büntetésre számíthatnak majd. Hogy ez hány BKV-dolgozót érint, arra még nem tudott választ adni. A közlekedési céget viszont utasította, hogy azonnali hatállyal állítsa vissza a hivatalos menetrendet.
A közlekedési cég összesen tizennyolc vonalon indított kevesebb járművet, tizenöt esetében nem tehette volna meg. A menetrendet ugyanis a paraméterkönyv szabályozza, amelyet csak a közgyűlés módosíthat.
Az önkormányzat és a BKV közötti szolgáltatási szerződésben évente több mint huszonegymilliárd férőhely/kilométeres teljesítményt ír elő. Ezt nem rúgta fel a ritkítás, mivel még az egy százalékot sem éri el a változtatás.
A Fővárosi Közgyűlés egyébként változtatni fog a menetrendeken is. Dél-Pesten egyes vonalakon csökkenti, míg másokon süríti a járatok számát, ám az említett tizennyolc járat közül egyiken sem változtat.
Aba Botondot tegnap többször is kerestük, de nem értük utol.
A BKV sajtóosztályán és a vezérigazgató titkárságán is azt közölték: reggeltől estig értekezletet tartott, ezért sajnos nem ért rá. Aba tavaly egyébként több mint húszmillió forint jutalmat kapott, vagyis négymillióval kevesebb kerül a pénztárcájába.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!