Hírek

2005.05.05. 00:00

Egy érdi átkötőút sokat segítene a közlekedésben

BAMA

– Százhalombatta nehezen megközelíthető közúton. Mi a megoldás?
– Nem mi vagyunk érte a felelősek, ám mégis mi szenvedünk miatta. Az egyetlen főút miatt csúcsforgalomban igen nehéz bejutni a fővárosba. Ám már épül az M6-os, mely várhatóan sokat javít a helyzeten.

– Egy érdi átkötőút is sokat segítene.
– Valóban fölmerült ennek gondolata, hiszen mindössze néhány kilométernyi aszfaltszőnyegről lenne szó. Ám Érdnek erre sajnos nincs pénze, mi pedig nem építkezhetünk önkényesen az ő területükön.

– Akkor nem lesz út?
– Ezt mindenképp szeretnénk elkerülni. Hisz az M6-os fizetős lesz, így vélhetően sokan ismét a régi közlekedési folyósót választanák. Talán a város nagyobb áldozatot is vállalhatna e nemes cél érdekében. Részemről támogatom ezt az ötletet, ám a döntéshez közgyűlési határozat kell.

– Miként áll a város költségvetése?
– Nem panaszkodhatunk. Két esztendeje sikerült megállítani az esztelen költekezést és vagyonfelélést. Emellett beindult a város modernizálását segítő, tíz esztendőre szóló Főnix Program.

– Melyek a fejlesztések főbb pontjai?
– A főtér szépítése épp úgy szerepel ebben, mint a lakótelepi ablakok hőszigetelésének támogatása, illetve az egycsöves fűtési rendszer kiváltása. Emellett szeretnénk, ha vonzóbb turisztikai célpontot jelentenénk.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!