2005.05.14. 08:38
Hiányosságok az árvízi védekezésben
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vizsgálata hiányosságokat tárt fel a katasztrófák elleni védekezés ellenőrzése során.
A jelentés szerint nem nyílt lehetőség a megbízható felméréséhez szükséges tárgyi eszközök beszerzésére, így rejtve maradhat a műtárgyak állagromlása, amely akár gátszakadáshoz is vezethet. Emellett megemlítik, hogy a vízügyi ágazatnál véghezvitt létszámcsökkentések is veszélyeztették a védekezést. Az is kiderül, az utóbbi években a töltésépítés is lelassult, miközben az elért biztonságot is kérdésessé tették az újabb árvízi jelenségek. A jelentés leszögezi: a védekezésre való felkészülés és a megelőzés feladatait nem teljesítette megfelelően az illetékes állami szerv sem. Ezenkívül az ÁSZ azt is megállapítja, a védekezésben érintett országos hatáskörű szervek között nem alakult ki érdemi együttműködés a katasztrófavédelmi tervezésben, a nemzetközi egyezmények végrehajtásában.