2005.05.24. 00:00
Kőbánya szürke ütőere
Kőbánya ütőerének is nevezhetjük a X. kerületi Kőrösi Csoma Sándor utat. Itt található a százéves Szent László plébániatemplom és a nagy múltú Pataky Művelődési Központ is.
[caption id="" align="alignleft" width="121"] A sorházakban főleg idősek élnek
[/caption]Ami szükséges egy kisváros életéhez, az mind megtalálható a X. kerületi Kőrösi Csoma Sándor úton és környékén. Kőbánya központja kétségtelenül itt van. Az ember szeme elsőként a Szent László plébániatemplom tornyán akad meg. Az építményt 1892 és 1906 között emelték Lechner Ödön tervei alapján. A plébánia 1869-től őriz anyakönyveket. A templomot 1900. június 27-én szentelték fel. A bejáratnál egy kis tábla jelzi: az épület nemzetközileg fokozottan védett érték. Jelenlegi állapotára nem lehet panasz, ami a közel húsz évig tartó felújításnak köszönhető. Lechner Ödön alkotását éjszaka is érdemes felkeresni, a kivilágított épület szemet gyönyörködtető. Az előtte lévő parkban áll Szent László szobra. A kellemes hangulatot a rendezett virágágyások és a díszes kandeláberek teszik teljessé. A fák lombjai a kétszer kétsávos út forgalmától is óvják a környéket, noha a templom harangjának alaposan meg kell küzdenie az autók keltette zajjal. A plébánia bal felén található a Kőbányai Önkormányzat épülete, jobbra a Szent László Általános Iskola.
Az út túloldalán egy igazi kőbányai nevezetesség van. Az 1974-ben létesített Pataky István Művelődési Központban ma is nagy az élet. A planetáriumszerű építmény harminc évvel ezelőtt Budapest egyik legmodernebb kulturális központja volt. Még a Ki mit tud? egyes adásait is itt vették fel. Programokból most sincs hiány. Van itt filmklub, tánciskola, színjátszó stúdió, modelliskola, nyelvtanfolyam, tornaóra és képzőművészeti kiállítás. Ottjártunkkor éppen egy táncművészeti fesztivál résztvevői népesítették be a termeket. A büfé előtt csinos hastáncos lányok pihenték ki a fellépés izgalmait, az előcsarnokban kereskedők árulták az indiai és arab csecsebecséiket.
A Pataky melletti parkban a honfoglalás előtt tisztelgő szoborcsoport hívja fel magára a figyelmet. Az 1996-ban felállított alkotást a helyiek inkább érdekesnek, mint szépnek tartják. A korábban itt álló szovjet katonánál azért szívesebben nézik. Az elmúlt időszakban nem csak a szobrok cserélődtek ki.
Pély zenebohócként lépett fel a Patakyban
Pély Barnabás is sok emléket őriz a kerületről. A Szent László Gimnáziumban érettségizett. – Szerettem ide járni, igaz, csak egy évet töltöttem az itteni iskolapadban – mesélte lapunknak Pély Barnabás, a United frontembere és a TV2 Megasztár című műsorának egyik zsűritagja. – Pontosan tizenegy éve érettségiztem az intézményben. A Pataky Művelődési Központban volt életem második koncertje. Soha nem fogom elfelejteni. Sem a dobos, sem a basszusgitáros nem jött el. Így, mint egy igazi zenebohóc, különféle hangszerekkel szórakoztattam a közönséget.[caption id="" align="alignleft" width="155"]Pély Barnabás
[/caption] A néhány méterre lévő volt Kőbánya mozi épületébe hamarosan az egyik kereskedelmi tévé teszi át székhelyét. Az átalakítások gőzerővel zajlanak, rövidesen egy modern palota születik az egykori filmszínházból. – Sok minden megváltozott itt az elmúlt évek alatt – mondta a Reggelnek Rékasi Árpád (55). A régi úttörőházban, most a Kőbányai Gyermek- és Ifjúsági Szabadidő Központ működik. A volt pártközpontban irodákat alakítottak ki.
A templom felőli oldalon hangulatos sétány fogad, korábban villamos járt arra. Az úttesten két villamosnyomvonal is fut. Erre közlekedik a 28-as, a 62-es és a 3-as szerelvény. A látképhez a szocializmus lakásmonstrumai is hozzátartoznak. A szürke panelházakat még a Szent László plébániatemplom tornya sem feledteti.