2005.09.12. 00:00
Átalakul a nemzeti főadó
Az m1 és m2 csatornán mától számos új műsor várható. Az átalakításnál a minőség és az igényesség döntő szempont volt.
[caption id="" align="alignleft" width="287"] Nagy György és lánya, Székely-Nagy Katalin új műsort indít A nagy vita címmel
[/caption]Mától ismét m1 néven működik a Magyar Televízió egyes csatornája. Az MTV 2002. október végén jelentette be, hogy nevet vált az addig m1 néven működő nemzeti főadó. A váltás mellett kevés indok szólt, és most ezért tértek vissza az eredeti elnevezéshez. Simon András műsorokért felelős alelnök elmondta: – Alig másfél milliárd forintból készítjük a két csatorna műsorait az év utolsó négy hónapjában. Viszont a minőséget és az igényességet tartjuk szem előtt, és törekeszünk arra, hogy kiszolgáljuk a társadalom legszélesebb rétegeit. Elhatároztuk azt is, hogy a két adót jobban elválasztjuk egymástól, és törekszünk az önálló arculatok kialakítására. Az m1-en mától két-három óránként látható híradó és hírösszefoglaló. Emellett újraindul a Panoráma című külpolitikai műsor, illetve megújult formában és tartalommal jelentkezik a délelőtti szolgáltató adás, a Napi Mozaik. A Szomszédok című sorozat is újra látható lesz. Újdonság, hogy néha kis ablakok nyílnak a képernyőn, és szöveggel magyarázzák a történet hátterét, a mára elfeledett eseményeket.
A Dob + basszus című új könynyűzenei magazin híres dalok születésével foglalkozik. Az első adás az 1981-es Táncdalfesztivált dolgozza fel, amikor berobbant a Hungária a Limbó hintóval. A fiatalok megnyerésére indított 12+ is új időben, a jelenleginél később lesz látható. Az m1 vezetése ezt a műsort a délutáni közönségépítés egyik fontos bástyájának tekinti. A hétvégi gyermekfilmek közt szenzációnak számít, hogy Süsü helyett a fia, Süsüke jelentkezik. Itt indul A nagy vita címmel Nagy György és lánya, Székely-Nagy Katalin műsora, amelyben az otthoni torzsalkodások hangulatát keltik életre. Folytatódik A Nagy Könyv, és jelentkezik a BBC-exkluzív A kék bolygó című nyolcrészes sorozattal. Az m2 délelőttönként művészeti és népszerű ismeretterjesztő, este kulturális műsorokat kínál. Vasárnaponként jelentkezik a határon túli magyarság életével foglalkozó Aranyfüst, hétfőnként a Világmozi, szombatonként A mozi mágusai című sorozat.Válaszd a tudást! című műsor távoktatással foglalkozik, az Időutazás sorozatban pedig Magyarország földtörténeti és őslénytani múltját járják körül.