Hírek

2005.09.08. 00:00

Demszky nyomul

A főpolgármester tegnap beosztottaival egyetemben megtekintette a II. kerület főbb beruházásait. Mint az átkosban. Demszky Gábor szerint ez nem kampányfogás, érdemi kérdésekről egyeztettek.

Kiss Gergely

Bár még jó háromnegyed év van a választásokig, a parlamenti pártok kimondva-kimondatlanul megkezdték szavazatszerző kampányukat. Budapest főpolgármestere szintén rákapcsolt, pedig neki még egy éve van. Az elmúlt időszakban szinte nem volt olyan hét, hogy ne adott volna át vagy ne nyitott volna meg valamit. A gőzerővel zajló útfelújításokról nem is beszélve. Demszky Gábor tegnap munkatársaival bejárta a II. kerületet Horváth Csabával, a helyi polgármesterrel és az önkormányzat dolgozóival. A többórás túra a Margit hídtól indult, majd a pesthidegkúti városközpont érintésével fél kettőkor befutott a Moszkva térre. –  Ez jó alkalom arra, hogy a főváros és a kerület hivatalainak vezető munkatársai találkozzanak egymással – mondta kérdésünkre a főpolgármester. – Ez nem kampány, érdemi egyeztetések történnek. Ennek fényében indult útra Demszky Gábor és Horváth Csaba. Mögöttük kissé lemaradva az alpolgármesterek, osztályvezetők, jegyzők és a főépítészi iroda illetékesei. A főpolgármestert még a piros lámpa sem tudta megállítani, rendíthetetlenül haladt előre, ha kellett, szemetet szedett és villamosra szállt. Horváth Csaba mindeközben bemutatta a kerület főbb beruházásait, terveit. A Margit hídnál két dolgot javasolt. A politikus szerint az átjáró felújítása esetén lehetővé kellene tenni a budai hídfő le- és felhajtórendszerének közlekedési ésszerűsítését. A kerület ebben számít a főváros közlekedési szakembereinek tanácsaira és segítségére.

A másik felvetés a rakpart forgalmáról szólt. A polgármester örömtelinek tartotta, hogy az UNESCO közbelépésének köszönhetően nem szélesítik ki az alsó útszakaszt. A nagy leterheltség miatt azonban az átmenő teherforgalomban célszerű lenne időszakos korlátozást bevezetni. A kerület egyébként a főbb útvonalain is korlátozná a teherautók áthaladását. El is készültek a szükséges tervek, ám a főváros még nem írta ki a tiltó táblák beszerzésére az eljárást. Csordás Mihály, a közlekedési ügyosztály vezetője most megígérte: ezt még ebben az évben lebonyolítják.

A kerületlátogatósdi már a választási kampány része.

Demszky Gábor a rakparttal kapcsolatban megemlítette, hogy tarthatatlan a kikötők állapota. Koszosak, tele vannak uszadékfával. Emiatt hamarosan felszólítja a vízügyi igazgatóságot, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket. Hát igen, intézkedni tudni kell.
A tettrekész csapat ezt követően megtekintette a kerület hatszázmillió forintért felújított ügyfélszolgálati irodáját, majd ellátogatott a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumhoz.

Az 1687-ben alapított intézmény felújítása gőzerővel halad. A kétmilliárdos beruházás költségeit hitelből fedezi az önkormányzat. A diákok átmenetileg a Bem téri és a Margit körúti iskolában folytatják tanulmányaikat. A tervek szerint januárban már a megújult épületben kezdhetik a 2006-os tanévet. Ám úgy tudjuk, a kivitelező nem tudja tartani a határidőt. Horváth Csaba szerint csak minimális csúszás lehet, így még túl korai kötbérről beszélni. A „road show” következő állomása a Szemlőhegy utcai óvoda volt. A nagycsoportosok hangos „Jóóónapot kííívánok” kíséretében fogadták Demszky Gábort. A főpolgármester nyugtatásképpen közölte: nyugi, nem lesz oltás. Az óvoda körül sajnos nem teljes a nyugalom. Az épület a BKV Rt. tulajdona, ám ők el szeretnék adni. A kerület ígérete szerint mindent megtesznek annak érdekében, hogy az ingatlan megtarthassa jelenlegi funkcióját.

A főpolgármester vezette csapat a Moszkva téri Gomba Preszszóban fejezte be körútját. Összegezték a látottakat és szót ejtettek a tér halaszthatatlan felújításáról. Demszky Gábor bejelentette, a tervek megvalósításához hitelt kérnek az Európai Beruházási Banktól (EIB). Ugyanakkor közölte, a következő év költségvetésében a 4-es metró beruházása kapja a fő hangsúlyt. Ennek fényében lehet majd meghatározni, hogy a főváros mekkora anyagi támogatást tud nyújtani a tér megszépítéséhez. A nap eltelt, a politikus megnyugodott, ma megtette a magáét. Megtette? Jövőre a választók majd döntenek.

Címkék#Kerület

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!