Hírek

2005.09.19. 00:00

Hírsáv

BAMA

Nemzetközi színészek dunabogdányi forgatása
Az amerikában élő rendező, Hódi Jenő két hete a dunabogdányi kőbányában forgatja a Metamorfózis című filmet, amely egy vámpírtörténet. Az egykori hegylakó, Christopher Lambert mellett számos magyar színész is szerepet kapott. Így Kern András, Koncz Gábor, Kováts Adél, Szabó Győző és a mostanában a film számára is felfedezett Gangxsta Zoli. Játszik még a filmben romániai színésznő, kanadai és angol színész is.

Indul a válogatás a ValóVilág4-be
Az RTL Klubban napokon belül megkezdődik az új valóságshow válogatása. Nem lesz könnyű dolga a csapatnak, hiszen a hírek szerint több ezren jelentkeztek a ValóVilág című reality játékhoz. Az, hogy ki kerül be a csapatba, akiknek ismét minden percét látjuk majd a tévében, több fordulóban döntik el.

Jakupcsek újra játszik a nézőkkel
A TV2-ből nem szorult ki végképp a játék. Jakupcsek Gabriella visszatér a képernyőre a Multimilliomossal. Igaz, hogy csak hétfőn és kedden. Azt hallottuk, hogy kicsit fiatalosabb lesz a műsor. Sőt, új játékszabályokkal indul ma a vetélkedő. Ám ettől függetlenül a szerencsés kiválasztott ezentúl is sok-sok pénzt vihet haza.

Ezek is érdekelhetik