2005.09.26. 00:00
Ronaldo volt a Real nyerő embere
Angliában megvádolták a Chelsea-t, unalmasnak találják a csapat játékát. Eközben a Real Madrid újabb győzelmet aratott.
[caption id="" align="alignleft" width="192"] Roberto Carlos és Ronaldo ünnepel
[/caption]A Real Madrid tegnap csapnivalóan kezdett az Alavés otthonában. A sztárcsapat hátvédsora nem igazán találta a hazai csatárok ellenszerét, az első félidőben szinte valamennyi Alavés-akció lövéssel fejeződött be. A gól nélküli első félidő után a 60. percben a Real szerzett vezetést, Ronaldo húsz méterről bődületes gólt akasztott. Hét perccel a vége előtt megint a brazil csatár volt eredményes. Beckham indításával lépett ki, egy csellel elvitte a labdát Costanzo kapus mellett és az üres kapuba passzolt. A 92. percben háromra növelte előnyét a Real, Robinho 11 méterről leadott lövését még blokkolták a védők, de a labda Guti elé pattant, aki nem hibázott. A Real 3-0-ra győzött.
Ebben az idényben először kapott gólt az angol élvonalban a Chelsea, de még így is legyőzte odahaza az Aston Villát. A 44. percben Moore révén a vendégek szereztek vezetést a Stamford Bridge-en, de Lampard még a félidő előtt egyenlített, majd a második játékrészben büntetőből is betalált. A londoni kékek 2-1-re nyertek. A meccs után a Chelsea játékosa, John Terry visszautasította azon vádakat, miszerint unalmas futballt játszanának. – Akárki akármit mondhat, jól játszunk – mondta Terry. – Hogy lehetnénk unalmasak Robbennel, Crespóval, Drogbával vagy éppen Lamparddal? A győzelem a lényeg, akár 1-0, akár 4-0 a vége. A Chelsea hét forduló után továbbra is hibátlan mérleggel áll, ráadásul valamennyi riválisa botlott. A Blackburn idegenben, Pedersen duplájával 2-1-re verte a Manchester Unitedet, míg az Arsenal csak gól nélküli döntetlent ért el városi riválisa, a West Ham United otthonában.
Magyar vonatkozású hír: a Gera Zoltánt végig pályán tartó West Bromwich Albion hazai pályán 2-1-re kikapott a Charlton Athletictől. Spanyolországban megszerezte első győzelmét a Villarreal. Pedig nem kezdődött jól az összecsapás, az Espanyol a szünetben 1-0-ra vezetett a Bajnokok Ligája újonca ellen. Aztán a vendégcsapat fordított, Josico és Senna góljával 2-1-re nyert. A Barcelona Ronaldinho nélkül utazott Sevillába, de a katalán támadógépezet nélküle is kiválóan teljesített. A szünetben 1-1-re álltak a felek, ám a második félidőben Eto’o két gólt szerzett, míg Ezquerro egyszer volt eredményes, a Barca 4-1-re nyert. Tovább folytatta Pazar szereplését a Getafe. A madridi kis csapat ezúttal a városi rivális Atléticót intézte el. Pedig Cotelo kiállítása miatt az utolsó fél órában emberhátrányban játszott Bernd Schuster csapata, de Pernia a 71. percben szabadrúgásból betalált, és ez három pontot eredményezett a Getafe számára. Olaszországban egyeduralkodóvá vált Paolo Maldini. Az AC Milan veterán védője ugyanis a Treviso elleni bajnokin 571. mérkőzésén lépett pályára a Serie A-ban, ezzel megelőzte Dino Zoffot az örökranglistán. A hátvéd duplán ünnepelhetett, csapata 2-0-ra nyert a Treviso otthonában.