Hírek

2005.10.27. 13:08

Fábry Sándor Dizájn centere

A Gyorskocsi utcai Pajtás étterem előtt hosszú sor kígyózott. A 70-es évekből itt ragadt gyorsétteremben még a sárgaborsófőzelék illata terjengett, miközben Selmeczy Tibor, Rózsa György, Komár László várt bebocsátásra. Fábry Sándor megjelent új, Dizájn center című könyvének a premierjére érkeztek. Fábry végül az óriás ablakon mászott ki, hogy az ő „édes” közönségét üdvözölje.

Sz. Á.

[caption id="" align="alignleft" width="280"] Siva isten ügyesebben tartaná Fábry könyvét
[/caption]Miért a Pajtásban gyűlt össze Fábry rajongótábora? A retroérzés miatt. Hiszen a Dizájn center is az elmúlt század tárgyait, mára már cikis darabjait állítja pellengérre. Fábry könyve már a súlyával is győzedelmes. Mielőtt Fábry Sándor szóömlést kapott volna, a Nova Kulturzenekar nyomatta a 60-as, 70-es évek slágereit. Aztán a showman, aki csak néhány szót akart szólni, nem bírta abbahagyni. De így jó igazán Fábry, vágatlanul, tévés fésülés nélkül.

A showman nem köntörfalazott, a hócipős korszakában írt cikkekkel indult, és az azóta az RTL Klubban látható műsorból kerültek ki a legjobbak. A showman azt sem tagadta, hogy a 90-es évek elején a Soros-alapítványtól és különböző helyekről a könyvre szánt támogatás pénze házának a födémébe vándorolt. Viszont most maga is beszállt a kiadásba. A könyv nemcsak jó, hanem szépséges is, igazi könyvkötői bravúr. Fábry Sándor nem adja fillérekért a művét, viszont egy nagy korszak emlékeivel találkozhatunk a könyvben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!