Hírek

2005.10.15. 00:00

„Ismeretlen ellenséggel harcolunk”

Bánky Bea

- Ha Magyarországot eléri a madárinfluenza emberről emberre terjedni képes vírusmutációja, a lakosság hány százaléka  védtelen a vírus ellen? Kik a leginkább veszélyeztetettek?
– Jelen pillanatban pusztán feltételezéseken alapul a kalkulációnk. Ugyanis nem tudjuk, hogy ez a még nem létező vírus milyen fertőzőképességgel rendelkezik. Azt sem tudjuk, ha ez az emberről emberre terjedni képes vírus kialakul, fertőzőképessége mellett milyen súlyos szövődményeket okozhat. A virológusok szakvéleménye szerint az új világjárvány akár háromszor megkerülheti a Földet, a lakosság széles körét megbetegítve. Nekünk arra kell felkészülnünk – még akkor is, ha ténylegesen csupán néhány megbetegedés történik Magyarországon –, hogy védekező-képességünk minden állampolgárra kiterjedjen. Ez azt jelenti, hogy kalkulációinkban 10 millió magyar állampolgárral számolunk.

– Ha kiderül, hogy sikeres a kísérleti oltóanyag, amelyet a közelmúltban fejlesztettek ki és teszteltek, a vakcinát más országok is megkapják?
– Heti 500 ezer adag oltóanyag gyártására van kapacitásunk, de a gyártást fel tudjuk pörgetni. Ez azt jelenti, hogy gyorsan el tudjuk látni a lakosságot. Szakemberek szerint egyébként egy vírus megfékezésére 10 milliós populációnál 3,2-3,3 millió adag oltóanyag elegendő. Hangsúlyoznám: a védekezésben 10 millió állampolgárral kalkulálunk. Miután már Magyarország számára biztosítottunk minden szükséges felszerelést és védőeszközt – ha szükséges –, a szomszédos országokba vagy akár távolabbi országokba is juttathatunk oltóanyagot. Az Egészségügyi Világszervezet is arra hívja fel a figyelmet, hogy minden országnak magának kell biztosítani a védekezéshez szükséges készleteket.

– Előfordulhat-e olyan helyzet, hogy Magyarország szorul külső segítségre? Adott esetben bevetik a katonaságot?
– A megelőzési terv pontosan meghatározza, hogy mikor minősítheti az egészségügyi miniszter katasztrófahelyzetnek az adott szituációt. Azt is, mikor minősítheti a helyzetet a kormány vészhelyzetnek, valamint azt, mikor kell nemzetközi segítséget kérni.

– Mitől tartanak jobban, a mutáns vírus kialakulásától vagy egy esetleges pánikhelyzettől Magyarországon?
– Mind a kettőre fel kell készülni. Úgy, hogy lehetőleg egyik se következzen be. Nagyon fontos, hogy a lakosságot korrektül tájékoztassuk, a szakembereket megfelelő információkkal lássuk el, és a megfelelő védőeszközöket és felszereléseket a rendelkezésükre bocsássuk. Felkészültséggel, szakmai hozzáértéssel meg lehet akadályozni egy járvány továbbterjedését. Ugyanakkor félő, hogy egy tényleges pánikhelyzet kialakulásának esetében nem megfelelően, nem célszerűen kerülnek felhasználásra a gyógyszerek, az oltóanyagok,
a felszerelések. Ebben az esetben sajnos előfordulhat, hogy többen esnek áldozatul a pániknak, mint a járványnak. Ezért tartottuk szükségesnek, hogy a Nemzeti Influenza Pandémiás Tervet feltegyük a világhálóra. Mindenki számára elérhető a szakmai anyag, hamarosan fent lesz az interneten a lakosság tájékoztatására készülő dokumentum is. Fontosnak tartom a pánik megfékezésében, hogy – akárcsak eddig – ezután is nyíltan beszéljünk a madárinfluenza terjedéséről és egy esetleges világjárvány kialakulásáról.

– Addig is: érdemes humán A-típusú influenza ellen beoltatnia magát mindenkinek? Ezzel csökkenthető az esélye annak, hogy kialakuljon a vírus emberről emberre terjedő változata?
– Tegnap az európai egészségügyi biztos, Markosz Kiprianu is úgy fogalmazott, hogy ott, ahol egyébként  állatmegbetegedések vannak, az állatokkal foglalkozók számára ajánlott az általános influenzavírus elleni oltóanyag beadása. Az általános influenza elleni oltóanyagot a lakosság rendelkezésére bocsátjuk ugyanúgy, mint máskor. Ennek beadását ugyanazok számára javasoljuk, mint eddig: az időseknek, a legyengült immunállapotúaknak, a tartós krónikus betegségben szenvedőknek, a vírusfertőzésnek fokozottan kitett személyeknek. Ez az oltóanyag nem véd meg a madárinfluenza-vírus ellen, a H5N1 vírus ellen sem, és főleg nem véd az ellen a vírus ellen, amely esetleg potenciálisan kialakulhat – reméljük, minél később vagy talán soha.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!