Hírek

2005.10.10. 00:00

Madármaffia a Kolosyn

Kibékült egymással a két rivális madárklán, így teljes erejükkel a piac szisztematikus kizsákmányolására koncentrálhatnak.

Vég Márton

[caption id="" align="alignleft" width="320"] A kicsi piac a madarak ellenére barátságos hely. Sok vevő a családias hangulat miatt jár ide nap mint nap. No és az árak is elviselhetők.
[/caption]Sokéves, megannyi áldozatot követelő háború után kibékült a két klán. Egymás szárnyába csaptak a nemrég még kibékíthetetlen ellenségek, és guanójukkal meghúzták a demarkációs vonalat. A határpont Budán, a Kolosy téri piac küszöbénél fut. Verébék uralják a csarnok belsejét, Galambéké lett a folyosó és az épület teteje. A kompromisszum igazságosnak mondható, de a hosszú hónapokat igénybe vevő tárgyalássorozat alatt mindkét félnek engednie kellett. Ami nem ment könnyen, hiszen a tét nagy volt. Mindkét családnak megannyi éhes csőrt kell táplálnia, a piac pedig télen-nyáron kifogyhatatlan éléskamrát biztosít. A béke tehát helyreállt, a madármaffia ismét a piac kizsákmányolására koncentrálhatja erejét. Galambék legfőbb célpontja a bejárattól balra eső sütöde. Itt kakaós csigáról, sajtos pogácsáról, túrós csuszáról lehulló morzsákat csipegetnek fáradhatatlan szorgalommal. Verébék mindenevők. Villámgyorsan cikáznak a roskadásig pakolt standok között. A kifőzdénél kenyérvégre, a zöldségesnél datolya- héjra lesnek. Szabad perceikben egy kifeszített zsinóron himbálóznak, igaz, a soros őrszemek ilyenkor is élénken figyelik a piacon történteket.

A pici, de rendkívül takaros piac ilyetén felosztása azonban a vásárlóközönséget egyáltalán nem zavarja. Becsengetés előtt még vesznek néhány almát a közeli iskola felé lassú tempóban araszoló diákok. Majd a kelkáposzta randa zöld színére panaszkodó háziasszony érkezik. – Sokan csodálják meg a kolbásztököt. Állítólag más piacokon nem kapható. Kerítésre vagy fára felfuttatva akár három- méteresre is megnőhet. Savanyúságnak és rántani is jó, kiszárítva pedig a lakás dísze lehet – mondja a saját termesztésű tökre oly büszke kofa. A hamisítatlan budai hangulatú piac apró méretének előnyei és hátrányai egyaránt vannak. Mivel helyhiány miatt csak néhány stand csalogatja különlegességeivel a vásárlókat, mindenki ismer mindenkit. Családias körülmények között zajlik az adásvétel, a törzsvásárlókat messziről előre üdvözlik. Eladó és vevő megosztja egymással apró-cseprő gondjait az időjárástól a politikáig. A baráti beszélgetések hátterében azonban anyagi érdek áll. Árversenynek a nyomát sem lehet felfedezni. A szőlő, a szilva, de bosszantó módon a banán is mindegyik standnál ugyanannyiba kerül. Csak reménykedni lehet, hogy a táblára vésett összegek a valós piacgazdasági tendenciákat veszik figyelembe.

– Nekem semmi bajom nincs az árakkal, igaz, inkább a minőséget szoktam figyelni. Ilyen kis helyen szerintem érthető, ha mindenki azonos áron adja a gyümölcseit. A drága stand néhány hét alatt lehúzhatná a rolót – elemzi a helyzetet Bartha Gergely, aki éppen két kiló saszla szőlőért áll sorba. A tejtermékek boltjának és a hentesnek sincs konkurense, hiszen egyedüliként képviselik az élelmiszeripar ezen szegmenseit a Kolosy-piacon. A lényeg azonban nem az ár, hanem a tartalom. És ez a csarnok bebizonyította, hogy ilyen kis helyen is minden fontos összezsúfolható.

Eördögh Katalin: – Minden hétköznap ide járok. Most éppen lecsónak való paprikát, paradicsomot vásároltam. Frissebb és finomabb gyümölcsöket lehet itt kapni, mint a boltokban. Szeretem ezt a pici piacot, mert tiszta, és már arcról ismerem szinte az összes kofát.

Juhász László: – Én most vagyok itt először, de nagyon tetszik. Venni éppen most nem fogok semmit, csak egy zúzapörköltre ugrottam be a kifőzdébe. Nagyon finom volt, mindenkinek ajánlom, hogy kóstolja meg. Szép a piac, úgy látom, hogy minden kapható.

Budai árak

Saszla szőlő (1kg): 250 Ft

Vilmoskörte(1kg): 398 Ft

Kukorica (1db): 60 Ft

Szilva (1kg): 498Ft

Jonatánalma (1kg): 148 Ft

Gesztenye (1kg): 698 Ft

Datolya (10 dkg): 500Ft

Füge (10 dkg): 150 Ft

Alexander körte (1kg): 498 Ft

Friss tojás (1db): 22 Ft

Juhász László: – Én most vagyok itt először, de nagyon tetszik. Venni éppen most nem fogok semmit, csak egy zúzapörköltre ugrottam be a kifőzdébe. Nagyon finom volt, mindenkinek ajánlom, hogy kóstolja meg. Szép a piac, úgy látom, hogy minden kapható. Budai árak Saszla szőlő (1kg): 250 Ft

Vilmoskörte(1kg): 398 Ft

Kukorica (1db): 60 Ft

Szilva (1kg): 498Ft

Jonatánalma (1kg): 148 Ft

Gesztenye (1kg): 698 Ft

Datolya (10 dkg): 500Ft

Füge (10 dkg): 150 Ft

Alexander körte (1kg): 498 Ft

Friss tojás (1db): 22 Ft

A kicsi piac a madarak ellenére barátságos hely. Sok vevő a családias hangulat miatt jár ide nap mint nap. No és az árak is elviselhetők. -->

Címkék#Kerület

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!