Hírek

2005.10.20. 00:00

Magyar Disneyland

Vuk, a ravasz kisróka, Lúdas Matyi vagy Süsü, a jószívű egyfejű sárkány eddig csak a meséből köszönt ránk. Lehet, hogy nem kell sokat várnunk arra, hogy a kedves figuráknak pacsit is adhassunk.

Varga Andrea

[caption id="" align="alignleft" width="320"] Csak az ötlet védett, a terv nem
[/caption]Úgy tűnik, a plázaépítő-őrület és a vízividámpark-mánia után most a népszerű mesehősökkel telezsúfolt szórakoztató-központok korszaka is megérkezett Magyarországra. Rövid idő alatt három település – Csurgó, Debrecen és Esztergom – jelezte, felépítené saját szórakoztató-központját. Bár a csurgóiról lehetett többet hallani mostanában, valószínűleg előbb lesz mesepark Debrecenben, mint a somogyi településen. Legalábbis a jelek erre utalnak, hiszen a debreceni önkormányzat jelentős forrást is biztosítana a több mint egymilliárd forintos élménypark-projekthez, míg Csurgó ezt nem tudja megtenni. Az alföldi város az Európa Kulturális Fővárosa címre pályázik, s ennek keretében dolgozták ki a Lúdas Matyi Vidámpark a Magyar Mese Élőhelye Debrecenben című programot.

Mint ismert, Csurgón és környékén évek óta a Magyar Népmesepark és Népmesevidék megvalósításán fáradoznak, s aggódva figyelték azt is, hogy Esztergom ugyancsak dédelget egy ilyen ötletet. A Komárom-Esztergom megyeiek azzal nyugtatták meg Csurgót, hogy az övék egészen más jellegű elképzelés. A debreceni – Levente Péter, Döbrentey Ildikó és Zeke László nevével fémjelzett – élménypark azonban a csurgóival hasonló vonásokat mutat. Ugyanakkor nemcsak népmesére épül, mint azt az egykori Móka Miki, Levente Péter hangsúlyozta, hanem a magyar nemzeti mesekincs közismert alakjaira is, amelyekbe Mazsola és Süsü is belefér.

– A koncepció hasonló a Disney-parkokéval, ám a debreceni élménypark sajátosan magyar lesz. Mesejáték, állatkert és vidámpark műfaji és technológiai ötvözete – tudtuk meg Döbrentey Ildikótól. Felmerült, hogy az alkotóhármas esetleg lekoppintotta a csurgóiak öletét, hiszen arról évek óta hallani lehetett. Ezt cáfolta Levente Péter. Elmondta, minden alkotásuk eredeti, egyik sem koppintás vagy licenc. Már az 1970-es években szerettek volna Csepelen egy meseerdőt megvalósítani. Ez nem sikerült. Baráti körben azonban mindig téma maradt, így figyelhetett fel rá a debreceni ügyvéd, Zeke László. Az élménypark része lett a kulturális főváros pályázatnak, de ettől függetlenül is szeretné megvalósítani a debreceni önkormányzat.

További öt régióban szorgalmaznák még a hasonló élményparkokat egy helyi, jellegzetes mesealak köré domborítva. Többek között Pécsen is, amely igencsak közel van Csurgóhoz. – Csurgóval nem lehetünk egymás konkurensei, hiszen mindegyik kezdeményezés más és jó. Talán Csurgónak is arra kellene törekednie, hogy egy helyi, jellegzetes mesefigurát találjon, mint ahogy a debreceniek Lúdas Matyit – mondta Levente Péter.

Csak az ötlet védett, a terv nem

Levente Péterék ötletüket levédették, de a terveket nem. Bihariné Asbóth Emőke, Csurgó polgármestere úgy tudja, hogy programot nem is lehet levédetni, csak címet. A csurgói ötlet sem élvez semmilyen jogi védelmet. Ugyanakkor számos pályázatban és programban szerepel, például a polgármesteri programban, a Mátra-programban, az Interreg-pályázatban. A polgármester szerint, ha arra kerül sor, ez jó hivatkozási alap lehet.

Varga Andrea Csak az ötlet védett, a terv nem Levente Péterék ötletüket levédették, de a terveket nem. Bihariné Asbóth Emőke, Csurgó polgármestere úgy tudja, hogy programot nem is lehet levédetni, csak címet. A csurgói ötlet sem élvez semmilyen jogi védelmet. Ugyanakkor számos pályázatban és programban szerepel, például a polgármesteri programban, a Mátra-programban, az Interreg-pályázatban. A polgármester szerint, ha arra kerül sor, ez jó hivatkozási alap lehet. Csak az ötlet védett, a terv nem -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!