Hírek

2005.12.28. 00:00

Adómentes juttatások év végi hajrája

Emelkedik jövőre a dolgozóknak adómentesen adható béren kívüli juttatások határa. Az év utolsó napjaiban is különféle utalványokat osztogatnak a vállalatok.

Dián Tamás

A cégek 94 százaléka nyújt béren kívüli juttatást munkatársainak – állapította meg egy tavalyi felmérés. A legelterjedtebbek a „hideg” illetve „meleg” étkezési bónok, amelyek adómentes plafonja január elsejétől 4500, illetve 9000 forintra nő. Az, hogy a béren kívüli juttatások ennyire népszerűek, nem meglepő, hiszen ezzel a javadalmazási módszerrel mindenki jól jár. A munkáltató számára 25-30 százalékkal kevesebbe kerül ugyanannak az összegnek az utalvány formájában történő átadása, mint ha bérként, készpénzben kapnák meg ezt a dolgozók. De jó a rendszer az alkalmazottaknak is, hiszen a törvényben meghatározott értékig nekik sem kell adózniuk az utalványok után. A beváltóhelyek kereskedőinek is kedvező a helyzet, mivel nő a forgalom. Talán csak az állam veszít valamit, de pénzügyi szakemberek szerint a növekvő forgalom nyomán befolyó egyéb adóbevételek ellensúlyozzák a kieső összeget.
Az étkezési utalványok adómentességi határának emelése persze még mindig elmarad a kívánatos szinttől. Franciaországban például akkora mértékű kedvezményes juttatásban részesülnek a dolgozók, amennyiből kényelmesen meg tudnak ebédelni. A nálunk a „meleg” utalványokra január elsejétől érvényes adómentes 9000 forinttal, illetve havi 20 munkanappal számolva napi 450 forint jön ki – miközben egy átlagos menü ára napjainkban 700 forint körül kezdődik a fővárosban.
Amúgy a béren kívüli juttatások köre nem korlátozódik az étkezésre: a különböző termékeknek illetve szolgáltatásoknak ma már nincs olyan szegmense, ahová ne törtek volna be az utalványok. Különösen érzékelhető ez most év végén, amikor a vállalatok még az idei büdzséjük terhére igyekeznek dolgozóikat minél „olcsóbban” premizálni.
A legtöbb cég a Top Premium ajándékutalványt keresi az Accor Servicesnél, ezt adómentesen évente három alkalommal lehet a dolgozóknak adni, a minimálbér 10 százalékáig, idén háromszor 5700 forintig, jövőre pedig háromszor 6250 forintig – mondta Glattfelder Mónika, az utalványkibocsátó cég marketing- és üzletfejlesztési igazgatója. Hozzátette: az év végi „prémiumhajrában” népszerű még a Ticket Wellness egészségpénztári utalvány is, melynek adómentes határa havonta a minimálbérrel egyenlő. Vagyis a cégek akár azt is megtehetik, hogy év végén egy összegben több százezer forinttal jutalmazzák dolgozóikat, amiből a család teljes wellnesshétvégéjére is futja.
– Új szabály jövőre, hogy ha bizonyos adómentes juttatások összege meghaladja az évi 400 ezer forintot, akkor a limit feletti rész a természetbeni juttatások módjára adózik, vagyis öszszesen 88,76 százalékos adó- és járulékteher rakódik rá – jelentette ki Glattfelder Mónika. – Ám azt is fontos tudni, hogy ebbe a keretbe az étkezési és melegétel-utalvány, valamint az adómentesen adható háromszor 6250 forintos ajándékutalvány nem tartozik bele.

Mindenhol szerények a lehetőségek

Az APEH-ben elég szűkösek a lehetőségek. Pető Ferenc szakszervezeti titkár elmondta: a törvényben előírt ruházati költségtérítésen felül önkéntes nyugdíjpénztári támogatást (átlagos összege havonta 3500 forint), egészségpénztári támogatást (2000 forint), valamint a hidegétel-utalvány adómentes maximumát (idén 4000, jövőre 4500 forint) kapják az adóhivatal dolgozói.

Az esztergomi Suzuki-gyár dolgozói étkezési jegyet nem kapnak, ám napi 100 forint körüli összegért ebédelhetnek a vállalat éttermében. Lakásvásárlásra illetve -korszerűsí-tésre 300 ezer forint vissza nem térítendő támogatást lehet igényelni – igaz, ez egyéni elbírálás függvénye. A gyermekesek iskolakezdési támogatást kapnak, s a 13. havi fizetés is kezd gyakorlattá válni.

Az esztergomi Suzuki-gyár dolgozói étkezési jegyet nem kapnak, ám napi 100 forint körüli összegért ebédelhetnek a vállalat éttermében. Lakásvásárlásra illetve -korszerűsí-tésre 300 ezer forint vissza nem térítendő támogatást lehet igényelni – igaz, ez egyéni elbírálás függvénye. A gyermekesek iskolakezdési támogatást kapnak, s a 13. havi fizetés is kezd gyakorlattá válni. -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!