Hírek

2006.01.13. 00:00

A Bóly Rt. Csányi Sándor új kiszemeltje

Bár hivatalosan egyik érintett sem erősítette meg a hírt, a város környékén élők, sőt, a cégnél dolgozók közül is többen kész tényként kezelik: Csányi Sándoré, az OTP Bank elnök-vezérigazgatójáé lesz a Bóly Rt.

K. E.

Az egyik legbefolyásosabb magyar üzletembert már a másfél évvel ezelőtti privatizáció idején is kapcsolatba hozták az agrárcéggel. A legfrissebb sajtóértesülések szerint ő áll a magánosításban pénzügyi befektetőként résztvevő Ho-Me 2000 Kft. részvényfelvásárlása, illetve többségi tulajdonra törekvése mögött.

A bólyi cég részvénypakettjéből eredetileg 26 százalékot jegyző kft. a felvásárlások eredményeként időközben 39 százalékra növelte részesedését, és a tulajdonos, Nagy György – Csányi Sándor barátja – megerősítette azt a hírt, miszerint belátható időn belül plusz 10 százalékkal kívánja növelni cége tulajdonhányadát, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. által szabott moratórium lejárta után, 2007-től, többségi részesedést akar szerezni a Bóly Rt.-ben. A személyes kapcsolatokra, a felvásárlás gyors ütemére alapulnak azok a vélekedések, hogy csak idő kérdése, a Bóly Rt. mikor kerül a baranyai érdekeltségeit tovább növelő Csányi Sándor többségi tulajdonába.

A vélekedést nem erősítette meg, de nem is cáfolta Varga Péter, a Bóly Rt. vezérigazgatója. Elmondta: a jelenlegi tulajdonosi kör sem tőkeerővel, sem további hitelfelvételi lehetőséggel nem rendelkezik ahhoz, hogy megakadályozzon egy ilyen felvásárlást. Ugyanakkor szakmai szempontból nem tartja aggályosnak egy nagybefektető megjelenését, mint mondta, Csányi Sándor tulajdonában jól működik a Dalmand Rt. és a villányi Csányi Pincészet Rt. is.

A Bóly Rt. nem véletlenül kapós befektetői körökben. Tavaly 19 milliárd forintos árbevétel mellett 600 millió forintos eredményt ért el. A veszteséges állattartó ágazat mellett a növénytermesztő és feldolgozó ágazat jól prosperált, különösen jó hozama volt a cukorrépának.  

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!