Hírek

2006.01.09. 00:00

Feltartóztathatatlan a járvány Törökországban

Farkas Károly

[caption id="" align="alignleft" width="320"] Több török településen a lakosságnak el kell pusztítania szárnyasait
[/caption]Újabb öt személyt szállítottak kórházba madárinfluenzára utaló tünetekkel a török fővárosban, és mindannyiuknál pozitív eredményt mutatott a  laboratóriumi vizsgálat. Kemal Onal kormányzó közlése szerint Ankarában két gyermekről és egy felnőttről van szó. Korábban négy testvér közül három egy héten belül életét vesztette a madárinfluenza-vírus okozta fertőzésben. A legkisebb gyermeket, egy hatéves kisfiút jelenleg is egy kelet-törökországi kórházban kezelik. A 11 éves kislány pénteken halt bele a madárinfluenza-vírus okozta fertőzésbe. Múlt vasárnap 14 éves bátyja, csütörtökön 15 éves nővére esett áldozatul
a kórnak. A gyerekek az iráni határhoz közeli egyik kelet-törökországi településről származtak.
A halálos esetek új megvilágításba helyezik a kórt. A három török áldozat esetében elvileg az is felmerülhet, hogy mivel családtagok, őket a rettegéssel várt, emberről emberre terjedő vírusváltozat fertőzte meg. Ez azonban az előzetes vizsgálatok szerint nem így történt, a család egy baromfitelepen élt, így mindhárom gyermek szoros kapcsolatban állt a fertőzött madarakkal. Az ország keleti felében élő családok többsége tart állatokat, sok helyütt éjszakára a házba is beengedik őket a hideg miatt. A hatóságok emiatt újabb fertőzésekre számítanak. Közben a Fekete-tenger mellékén is észlelték a betegséget, az érintett tartományokban megkezdték a szárnyasállomány kiirtását. Romániában a törökországi hírek hatására az ország érintett négy megyéjében a hatóságok felszólították a lakosságot, oltassa be magát madárinfluenza ellen. A Duna-deltától már egészen Bukarest közeléig terjedt a kór. Európában emellett még Horvátországban észlelték a fertőzést.   

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!