Hírek

2006.03.03. 00:00

Bush lebecsülte Katrinát

A New Orleanst sújtó katasztrófa előtt Bush elnököt egyértelműen figyelmeztették, hogy a Katrina hurrikán átszakíthatja a gátakat.

Csák Elemér

A videofelvétel, amelyet most tett közzé az AP hírügynökség, 2005. augusztus 28-án készült, egy nappal azelőtt, hogy a vihar elemi erejű csapást mért New Orleans városára. A felvétel egyértelműen bizonyítja: George Bush amerikai elnök és belbiztonsági minisztere, a ma is hivatalban lévő Michael Chertoff végighallgatta a szakértők figyelmeztetését. Eszerint fennáll a veszély: a Katrina hurrikán szétrombolja New Orleans védőgátjait. Az elnök ekkor texasi birtokán tartózkodott. A felvétel tanúsága szerint az Egyesült Államok elnöke egyetlen kérdést sem tett föl. Az AP emlékeztet: augusztus 30-án a Katrina szétrombolta a védőgátakat és néhány nap alatt katasztrofális pusztítást vitt véghez a városban. Bush a megbeszélésen kijelentette: „Teljesen felkészültünk” a hurrikánra. Az AP a videofelvételek mellett rendelkezik a szakértői tanácskozásokon elhangzottak leiratával. A dokumentumok azt bizonyítják, hogy a szakemberek jóval korábban tudtak a Mexikói-öbölben és New Orleansben közelgő katasztrófáról. Egybehangzóan úgy vélték: a Katrina rendkívüli veszélyt jelent.
A hírügynökség hozzáteszi: feltűnő volt Bush elnök meggyőződése, hogy nem fog bekövetkezni a katasztrófa, miközben a tragédia előtti napokban mind a szakértők, mind a helyi vezetők jelzései ellentmondtak ennek az optimizmusnak.

Chertoff belbiztonsági miniszter is kételkedett

A belbiztonsági miniszter izraeli–amerikai kettős állampolgár. Szövetségi bíró volt, míg az újraválasztott Bush tavaly bevette kormányába. Kinevezését a szenátus 98-0 szavazatarányban hagyta jóvá.

A Katrina pusztításának mértékéről érkező első híreket szóbeszédnek minősítette, majd szeptember 3-án azt nyilatkozta, hogy senki nem figyelmeztette őt a közelgő csapás kockázataira.

A Katrina pusztításának mértékéről érkező első híreket szóbeszédnek minősítette, majd szeptember 3-án azt nyilatkozta, hogy senki nem figyelmeztette őt a közelgő csapás kockázataira. -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!