Hírek

2006.04.11. 08:45

A megállapodás mindkét párt számára előnyös

Négy évvel ezelőtt a Fidesz tanította meg a koalíciót arra, hogy a választásoknak akkor van vége, amikor bezárják az urnákat - mondta Pető Iván, az SZDSZ ügyvivője a Nap-kelte keddi műsorában.

(MTI)

A politikus fontos eredménynek tekinti a szocialisták és a szabaddemokraták választási megállapodását. Pető Iván szerint pártja jelöltjeinek nagy többsége a harmadik helyről lépett vissza, de döntésük és fegyelmük így is dicsérendő. A koalíciós pártok hétfőn arról állapodtak meg, hogy a második fordulóban SZDSZ 55, az MSZP három helyen lépteti vissza jelöltjét. A visszalépéseknek az őszi önkormányzati választásokra is hatása lesz - mondta Pető Iván.

Az SZDSZ vezető politikusa szerint az MSZP több helyen - a mostani visszalépésért cserébe - nem indít majd jelöltet az SZDSZ politikusai ellen. Pető Ivánnak feltették a kérdést, rá lehet-e venni a liberálisok szavazóit arra, hogy a második fordulóban a szocialistákra szavazzanak. A liberális politikus szerint mára a magyar választók sokkal tudatosabbá váltak, döntéseiket kevésbé befolyásolják az érzelmeik.

Az SZDSZ ügyvivője erős kampányt vár, ami szerinte helyes és szükséges. Rámutatott: "négy évvel ezelőtt a koalíció azt hitte, hogy már nyert és nem volt aktív", de - mint mondta - "a Fidesz tanította meg a koalíciót arra, hogy a választásoknak akkor van vége, amikor lezárták az urnákat."

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!