Hírek

2006.05.29. 19:05

Szentesítették a koalíciót

"A második Gyurcsány-kormány nemzeti kormány lesz" – mondta Gyurcsány Ferenc azután, hogy Hiller István, az MSZP- és Kuncze Gábor, SZDSZ elnökével együtt aláírta a koalíciós megállapodást hétfőn a Parlamentben.

Bánky Bea

Az ügyvezető miniszterelnök hangsúlyozta: a kormány felelőssége minden magyarra kiterjed; tízmillió magyar nevében, de tizenötmillió érdekében fognak kormányozni. Gyurcsány Ferenc hozzátette: olyan új Magyarországot szeretnének, ahol nemcsak jó, hanem könnyű magyarnak lenni, ennek érdekében hozzálátnak az államháztartás rendbetételének.

[caption id="" align="alignleft" width="240"] Kölcsönös a bizalom: mindkét fél biztos abban, hogy a másik elkötelezett a program végrehajtásában, a szükséges reformok megvalósításában –fotó: Kallus György.
[/caption]Az adók, járulékok és a közteherviselés rendszere átalakul – mondta a leendő miniszterelnök. Ez érinti a középtávú adóprogramot, de a nyugdíjprogramot nem. A szűkszavú közléssel vélhetően megerősítette a Népszabadság értesüléseit, miszerint az új kormány 20 százalékos eva és ekho mellett a 15 százalékos áfakulcs 20 százalékra emelésével, az alanyi jogon járó gázár-támogatás megszüntetésével, csökkenő lakásadó-kedvezményekkel és takarékosabb gyógyszerkasszával, valamint pedagógus-elbocsátásokkal tervezi helyreállítani a költségvetés egyensúlyát. Egyébként az Országgyűléssel kedden ismertetik a kormányprogramot, jövő pénteken pedig megalakulhat a kabinet, de múlt hét végén már számos törvényjavaslatot beterjesztettek.

Hiller István szocialista pártelnök hangsúlyozta: az MSZP elkötelezett a reformok mellett. Kuncze Gábor szabad demokrata vezető is jó kompromisszumnak nevezte a megállapodást, ugyanakkor a felelősség vállalását és a kölcsönös bizalmat nevezte a legfontosabbnak. A liberális pártelnök kifejtette: vállalják annak a felelősségét, hogy Magyarország költségvetési pozícióját rendezzék, és elindítsák az országot egy hosszú távú fejlődési pályán, aminek igazi nyertesei az utódaink lesznek. A kölcsönös bizalom pedig azt jelenti, mindkét fél biztos abban, hogy a másik elkötelezett a program végrehajtásában, illetve a szükséges reformok megvalósításában.

A reformokat nem csak a két párt politikusai, hanem a felnőtt magyarok többsége – elsősorban a fővárosi diplomások – is fontosnak tartja egy közvéleménykutatás szerint. Igaz, a reform szó a többség számára óvatos, apró lépéseket jelent, nem átfogó modernizációt és a kifejezés hallatán inkább az államreformra gondolnak, mint megszorításra. A lakosság közel fele szerint elég érett arra a társadalom, hogy az okos reformokért áldozatot vállaljon. A megkérdezettek több mint fele véli úgy: érdemes egyszerre több területen is hozzákezdeni az átalakításhoz. 45 százalékuk hisz a jelentős változásokban és mindössze 10 százalékuk gondolja, hogy ezekből gyakorlatilag nem lesz semmi.

Stabil a szocialisták támogatottsága

A választók 34 százaléka az MSZP-re, 28 százaléka a Fideszre, 4 százaléka az SZDSZ-re és ugyanennyien az MDF-re szavaznának, ha most lennének a választások – derül ki a Szonda Ipsos legfrissebb felméréséből. A megkérdezettek mindössze 0,4 százaléka adná voksát a KDNP-re. A közvéleménykutatók szerint a választások óta eltelt néhány hónapban nőtt a szocialisták tábora, miközben a Fidesz támogatottsága nem változott. Az MSZP tehát az összes választókorú körében hat, míg a biztos pártválasztók csoportján belül kilenc százalékponttal előzte meg legnagyobb riválisát.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!