Hírek

2006.06.06. 17:32

Hivatalnokkormány felállítását sürgetik

Szakértőkből álló hivatalnokkormány felállítását javasolja Csehországban a Cseh Szociáldemokrata Párt. Jirí Paroubek jelenlegi kormányfő szerint egy ilyen kabinetet az összes párt támogathatná, s akár négy évig is hatalmon maradhatna.

Cs. E.

Az eddig kormányzó szociáldemokraták, akik elveszítették a hétvégi képviselőházi választást, semmiféle más kormányt nem fog a parlamentben megszavazni - közölte Paroubek pártja. A polgári demokraták vezetése a szociáldemokraták javaslatát azonnal elutasította.

A patthelyzet azt követően alakult ki, hogy a választásokat a Polgári Demokratikus Párt nyerte, de a jobboldal és a baloldal között abszolút egyensúly alakult ki a képviselőházban. Vaclav Klaus államfő az eddigi ellenzék vezetőjét, a jobboldali Mirek Topoláneket bízta meg kormányalakítással. A választási vereséget egyébként a szociáldemokraták nem ismerik el; a törvények szerint tíz napon belül tehetnek panaszt a legfelsőbb bíróságon. Vezető cseh politológusok egyetértenek abban, hogy rendkívül nehéz lesz működőképes kormányt alakítani. A helyzetet ráadásul tovább bonyolítja, hogy a kommunista párttal egyetlen más parlamenti párt sem kíván nyílt koalícióra lépni. Egyes elemzők nem tartják kizártnak azt sem, hogy - ha a kormányalakítás háromszori próbálkozásra sem sikerül - meg kell ismételni a választásokat Csehországban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!