Hírek

2006.07.18. 21:01

Az MNB nem kér a korai euróból

Ugyan Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerint a keddi megbeszélése a Magyar Nemzeti Bank (MNB) vezetőivel nem tekinthető olyannak, amelyen a hivatalos kormányzati álláspontok hivatalos jegybanki állásponttal találkoztak volna, a nyilatkozatokból mégis kirajzolódik, hogy a kormány és a jegybank továbbra is eltérően ítéli meg a gazdaság helyzetét.

V. M.

[caption id="" align="alignleft" width="240"] Járai Zsigmond és Gyurcsány Ferenc: beszélnek egymás mellett? – fotó: Darnay Katalin
[/caption]„A konvergenciaprogram benyújtása előtt egy kellően kiérlelt, de még nem végleges változatot nyilvánosságra hozunk, és kikérjük a jegybank véleményét is” – mondta Gyurcsány Ferenc. A kormányfő hozzátette, hogy a kormányzati ciklus félidejére megteremtik a gazdasági egyensúlyt, amely előfeltétele az euró bevezetésének.

„Az a félelmünk, hogy az adóemelések rontják az ország versenyképességét és növelhetik az inflációt” – mondta Járai Zsigmond. Az MNB elnöke nyomatékosította, hogy tarthatatlan az euró 2010-es bevezetése, ezért ideje lenne már feladni az erre vonatkozó kormányzati elképzeléseket. Reményét fejezte ki, hogy erről a konvergenciaprogramban is szó lesz.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!