Hírek

2006.10.16. 14:32

Három férfit gyanúsítanak az olaszliszkai emberöléssel

Három férfit hallgatott ki emberölés alapos gyanújával a rendőrség a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Olaszliszkán történt bűncselekmény miatt - közölte a megyei főkapitány hétfőn.

BAMA

A zempléni Olaszliszkán vasárnap délután brutális kegyetlenséggel halálra verték azt a férfit, aki a faluban autójával - amelyben két kislánya is utazott - elsodort egy 11 éves kislányt, aki könnyebben sérült meg - ismertette a részleteket Kökényesi Antal vezérőrnagy, hozzátéve: a baleset konkrét körülményei egyelőre még nem ismertek, mert azokat még az igazságügyi szakértő vizsgálja.

A kislány rokonai - bár nem tudták, milyen sérüléseket szenvedett a kislány - erőszakkal megállították az "igen lassan haladó" autót, annak vezetőjét kirángatták a volán mögül, majd brutálisan bántalmazták. A rendőrség és a mentők igen hamar a helyszínre értek, a bántalmazott férfi életét azonban már nem tudták megmenteni, így a férfi a helyszínen meghalt - mondta a főkapitány.

A rendőrség látókörébe még vasárnap három olyan férfi került, akiket a bűncselekmény elkövetésével alaposan gyanúsítanak. Az ő vallomásuk és a tanúk által elmondottak között viszont lényegi eltérések vannak - közölte a rendőrtábornok, hozzátéve: kezdeményezik a gyanúsítottak előzetes letartóztatását. A főkapitány a sajtótájékoztatón nem válaszolt arra a kérdésre, hogy a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítottak között van-e a helyi kisebbségi, cigány önkormányzat egyik frissiben megválasztott képviselője.

A sajtó képviselőinek a rendőrség udvarán megmutatták az autót, amelynek az első szélvédőjét három nagy erejű ütés érte, valamint a hátsó és oldalsó ablakait is betörték.
(MTI)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!