Jaksity Katalin fufuja

– Hogyan került Afrikába?

– Régóta kíváncsi voltam már erre a kontinensre, amelyről rendszerint ellentmondásos képek érkeztek: mindig zavart, hogy gyönyörű tájakon éhező gyerekeket mutatnak. Amikor pedig rábukkantam egy afrikai munkára önkénteseket toborzó hirdetésre, azonnal jelentkeztem. Különleges ghánai művésztelep felépítésében segítettünk.

– Mi magyarázta ezt a különlegességet?

– Elgondolkoztató volt, hogy egy szegény országban mennyire törődnek a fogyatékos emberekkel. Ott Ghánában a művésztelep megálmodója kitalálta, hogy olyan dob- és táncegyüttest szervez, amelynek munkájában siketek is részt vesznek.

– Siketek egy táncegyüttesben. Valóban meghökkentő.

– Eleinte mi is ezt gondoltuk. A harminctagú társulatból tízen valóban siketek. Az afrikai dobok úgy szólnak, hogy e fogyatékosok is érzik a lüktetést a talpuk alatt, a vérükben van a ritmus. Fantasztikus volt látni, amint a magyar siketnémák a maguk nemzetközi jelbeszédükkel azt „kérdezték” ghánai sorstársaiktól, hogyan lehet siketen táncegyüttesben szerepelni, hogyan „hallják” a zenét.

– Merthogy ezt a ghánai együttest elhozták Magyarországra.

– A fél társulat egy hónapig lesz nálunk, felléptek a Siketek Világnapján a Művészetek Palotájában, szerepeltek több vidéki városban is.

– Távol Afrikától, mit őrzött meg elsősorban a három hétből?

– Az emberek nyitottságát, azt, ha rájuk mosolyogsz, máris a házuk vendége vagy. Büszkék az országukra, nagyon sokan három nyelven beszélnek.

– A „konyhanyelvből” mire emlékszik?

– Nemzeti ételükre, a fufura. Hasonlít a paprikás csirkéhez, mogyorószósszal ízesítik.