Hírek

2007.01.20. 20:36

Kik lesznek az új elnökök?

Amíg a szocialistáknál nem meglepetés, hogy ki veszi át a párt irányítását februárban, addig a liberálisoknál igencsak kiélezett csata várható a két esélyes induló között.

Europress-összeállítás

Az MSZP-nél és az SZDSZ-nél is javában zajlik a párton belüli korteshadjárat a különféle politikai tisztségre aspiráló személyek között. Először a szocialisták választanak új elnököt február 25-én. Az azonban már szinte biztos, hogy a pártelnöki posztért csak Gyurcsány Ferenc indul, így vélhetően ő lesz majd a párt elnöke. Szombaton már öt megyei MSZP szervezet – Komárom-Esztergom, Vas, Somogy, Csongrád- és Győr-Moson-Sopron – közölte, hogy a jelenlegi miniszterelnököt javasolják a szocialisták élére. Juhász Ferencet, Kiss Pétert és Ujhelyi Istvánt alelnöki posztra jelölték, míg az országos választmány elnökének Simon Gábort ajánlották. Mindezek jól jelzik, hogy kik lehetnek esélyesek a vezetői tisztségekre, ugyanakkor pontosan nehéz behatárolni, hogy milyen változásokat hozhat a tavaszi tisztújító kongresszus az MSZP vezetésében. Az biztosra vehető, hogy a miniszterelnököt kormányfői teendői miatt tehermentesíteni kell a napi pártirányítási feladatok alól. Lapinformációk szerint a napi ügyek intézése az ügyvezető elnök feladata lesz majd. Ilyen pozíció azonban még nincs az MSZP-ben, vagyis módosítani kell a párt alapszabályát. A legesélyesebb erre a tisztségre Juhász Ferenc jelenlegi alelnök.

A vezetői posztok átrendelése egyes vélekedések szerint az alelnökök számának gyarapodását hozza majd, a mostani kettő helyett akár négy alelnöke is lehet az MSZP-nek. A tervezett alapszabály-módosítása ugyanakkor nemcsak a pártszervezetet érinti. A párt honlapján megjelent dokumentum szerint a szocialisták határozottabban szeretnének politizálni, erősítenék a néppárt jelleget, felgyorsítanák a döntéshozatalt és hatékonyabbá tennék a működést is. Ez azért is aktuális, mert a legújabb közvéleménykutatások szerint évtizedes mélypontját érte el az MSZP. A január első napjaiban megkérdezettek 18 százaléka tette csak le voksát a párt mellett, ez hat százalékkal kevesebb, mint tavaly novemberben. A biztos szavazók körében 33 százalékos a párt támogatottsága. Ez pedig rosszabb, mint a Medgyessy-kormány 2004. augusztusi megítélése.

Amíg az új MSZP elnök személye egyáltalán nem tartogat izgalmakat, addig az SZDSZ-nél pont fordított a helyzet. A liberálisoknál eddig csak Fodor Gábor ügyvivő jelentette be: megméretteti magát a vezetői posztért, ugyanakkor nem kétséges, hogy Kóka János gazdasági miniszter is ringbe száll. Fodor szerint az önálló liberális politika elengedhetetlen feltétele, hogy a párt elnöke ne legyen a kormány tagja és ezzel a kormányfő beosztottja - utalt ezzel lehetséges kihívójára, Kóka Jánosra. Ezzel együtt leszögezte, elnökként ő maga sem lesz a kabinet tagja.

Jelenleg szinte lehetetlen megjósolni, hogy harmadjára induló, az SZDSZ-en belüli ellenzékhez húzó Fodor vagy a Kuncze Gábor irányvonalának folytatását jelentő Kóka esélyesebb az elnöki posztra. A március 31-én kezdődő tisztújításra többségében olyan küldöttek érkeznek majd, akik az októberi önkormányzati választáson elveszítették pozíciójukat. Őket nyilvánvalóan nem azért szavazták le, mert ők maguk rosszul teljesítettek, hanem mert a népszerűtlen Gyurcsány-kormány egyik pártjának, ráadásul a kisebbiknek a helyi képviselői voltak. Így könnyen elképzelhető, hogy szavazataikkal meg akarják büntetni a jelenlegi SZDSZ-es vezérkart és nem támogatják annak jelöltjét, Kókát, hanem – jobb híján – Fodorra szavaznak.

Fodor Gábor három pillérű politikája

Pénteken Fodor meg is jelölte politikájának alapelemeit. "Három pilléren álló politikát kell követnie a liberális pártnak: komolyan kell venni a jogállami normákat, hiszen az októberi zavargások alatt az SZDSZ vezetősége "elég furcsán és nehezen érthetően nyilatkozott". Második pillérként, felelős gazdaságpolitikát kell folytatni, hiszen a párt vezetősége eddig olyan programot támogatott, amelyek nem ezt szolgálták. Végül pedig, a pártfinanszírozás és az összeférhetetlenség rendbetételén keresztül a tiszta közélet megteremtésére van szükség – tette hozzá.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!