Hírek

2007.01.24. 16:46

Kuncze: 2007 a reformok és a párbeszéd éve lesz

2007 a reformok, illetve a szembenállás mellett a politikai párbeszéd éve lesz, és a törvényhozás talán képes lesz arra, hogy erősebben nyisson a civil társadalom felé - mondta az SZDSZ elnöke évnyitó sajtótájékoztatóján.

BAMA

Kuncze Gábor hangsúlyozta: ettől az évtől a liberálisok azt várják, hogy folytatódjanak a tavaly megkezdődött átalakítások, a kormányzati politikát jellemezze bátor változtatásra törekvés és a kormányprogram végrehajtása. Beszélt arról, hogy a szabad demokraták kiállnak az egészségügyi miniszter és a szaktárca tevékenysége mellett, mert nehéz körülmények között érdemi változtatásokat indítottak el. Megjegyezte, hogy a kormányzati politika szereplői körében mintha elbizonytalanodás lenne érezhető.

A liberálisok szerint a megkezdett változtatásoknak a finanszírozási rendszer átalakítása adhat keretet, részükről szorgalmazzák a több biztosítós rendszer bevezetését. A pártelnök elmondta, újra napirendre kívánják venni a pártfinanszírozás kérdését, a politika nem kerülheti meg ezt a kérdést, mert a vele szemben megfogalmazott kételyeket csak világos viszonyok megteremtésével lehet eloszlatni. Javaslatukból példaként kiemelte, hogy az Állami Számvevőszék jogosult legyen "beárazni" a pártok kampánykiadásait. Hozzátette: ez a téma napirendre kerül majd az SZDSZ által kezdeményezett ötpárti egyeztetéssorozaton is, és áttörést várnak abban, hogy a találkozók révén a pártok közelebb jutnak egymás elképzeléseihez, és ezen keresztül oldani lehet az indokolatlanul nagy szembenállást.

Kitért arra, hogy az igazságügyi tárca által készített új alkotmánytervezetről, amennyiben az terítékre kerül, széles körű vitát folytatnának, szerintük nem csak a parlamenti pártoknak kell ezt megvitatni, hanem be kell vonni a civil szférát is. Kérdésre válaszolva Kuncze Gábor elmondta: bárki lesz az SZDSZ elnöke a tavaszi tisztújítás után, nem tekinthet el a reformok folytatásától, az egyeztetések sürgetésétől és a civil társadalom bevonásától.

Véleménye szerint az új pártelnök akár lehetne miniszter is, "ezt mindenki maga dönti el", és nem zárja ki, hogy az új pártvezető adott esetben növeli az SZDSZ kormányzati súlyát. Ugyanakkor nem kívánt állást foglalni arról, hogy kit látna szívesen utódjául, amíg nincsenek meg a hivatalos jelöltek - tette hozzá. A Magyar Nemzeti Bank elnökének jelölését firtató kérdésre közölte: hivatalos egyeztetések még nincsenek, csak beszélgetések, ezért konkrétumot még korai lenne mondani, de az SZDSZ elvárása, hogy az új jegybankelnök függetlensége megkérdőjelezhetetlen legyen, megfelelő makrogazdasági, jegybanki ismeretekkel rendelkezzen, és nemzetközi szinten ismert szaktekintély legyen.

Fontosnak nevezte, hogy Magyarország tegye világossá, ezt a pozíciót nem tekinti a politikai "országfoglalás" területének. Véleménye szerint elképzelhetetlen, hogy a kormányfő ne vegye figyelembe a pártok álláspontját ebben a kérdésben. Kuncze Gábor beszélt arról is, hogy valószínűleg 2007-ben elfogadják majd az ingatlanadót, amelynek részletein még dolgozik a pénzügyi tárca. A szabad demokraták szerint ennek az adónemnek mindenre kell vonatkoznia, a vállalkozói és a magáningatlanokra egyaránt. A kis értékű ingatlanok után csak keveset kell majd fizetni - fűzte hozzá.
(MTI)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!