Hírek

2007.09.12. 05:58

Borsos számlák Borosék dumájáért

Hatvanhét millió forint. Az utóbbi tíz hónap alatt összesen ekkora összegre büntette a médiahatóság a Sláger Rádiót. A rádió szerint az ORTT pikkel rájuk, ám a bírságoló testület ezt cáfolja.

Dián Tamás

Alighanem csúcstartó a magyar rádiózásban a Boros Lajos és Bochkor Gábor alkotta műsorvezető páros: az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) által a Sláger Rádióra idáig kiszabott bírságok összege csaknem 150 millió forintra rúg, s ez jórészt a Bumeráng című reggeli műsornak köszönhető. A testület főként a durva nyelvezetet, az erőszakos tartalmú témák helytelen feldolgozását rótta fel, illetve azt, hogy az alkoholfogyasztásról pozitívan beszéltek és káros szexuális magatartásmintát sugalló megjegyzéseket tettek. Boros Lajos szerint a testület gumiszerűen alkalmazható szabályokat kér rajtuk számon.

„Mutassanak akár csak egy kiskorút is, akinek bármilyen gondot okozott, hogy minket hallgatott – mondta. – Ez egy humoros műsor, amelyben sok mindent nem szabad szó szerint érteni. Ha valóban megbotránkoztatóak lennénk, az emberek már rég elfordultak volna tőlünk. De itt nem erről van szó. Lehet, hogy valakinek épp az a baja, hogy sokan hallgatnak minket?”

A rádió vezérigazgatója, Heal Edina statisztikákat hozott fel arra, hogy a médiahatóság jobban sújtja őket mint a többi rádiót. „Az elmúlt tíz hónapban 67 millióra büntettek, miközben a legnagyobb konkurensünket mindössze egyszer sújtották 1,4 milliós bírsággal. Mi hetente kapjuk a bírságokat, a másik rádiót négy hónapig még csak nem is vizsgálták. Pedig ott is vannak meredek kijelentések, ezért számomra furcsa ez a kettős mérce.”

Vékony Éva, az ORTT szóvivője szerint szó sincs megkülönböztetésről, mivel ők csak a törvényeket kérik számon. Bizonyítja ezt, hogy a vitatott és perre vitt ügyeket szinte mindig megnyerik a rádióval szemben. Azt pedig, hogy miért több a Sláger Rádió büntetése a többinél, a nagyobb hatósági figyelemmel magyarázta. „Fél évig folyamatosan figyeltük a műsorukat – mondta. – Így érthetően többször kerültek bele egy-egy mintába, mint a többi rádió.” Arra a fölvetésre, hogy az így befolyó pénzt az ORTT tagjai pályázat nélkül, saját belátásuk szerint oszthatják szét kulturális célokra, a szóvivő úgy reagált: az egyedi támogatási keret összegének odaítéléséről a testület mindig szavazattöbbséggel határoz. A szóvivő azt is cáfolta, hogy a büntetések kiszabásának bevételgyarapítási céljai lennének.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!