Hírek

2007.09.09. 06:11

Megtanultak győzni

A magyar válogatott folytatta jó szereplését: a világbajnok olasz legyőzése után nyert a bosnyákok elleni Eb-selejtezőn is. A találkozó egyetlen gólját Gera Zoltán szerezte.

D. T.

A jelek szerint Várhidi Péter szövetségi kapitány, bő féléves kísérletezgetés után, megtalálta alapcsapatát. 2007 második felében az olaszok és a bosnyák ellen is szinte ugyanaz a tizenegy kezdett (Székesfehérváron a közvetlenül a találkozó előtt megbetegedett Priskin Tamás helyett Feczesin Róbert kezdett) – s a csapat mindkét mérkőzését megnyerte. Előbbit könnyebben, mint az utóbbit. Az idén az Európa-bajnoki selejtezőkön még veretlen bosnyákok nehezen adták meg magukat. Az első félidőben Fülöp Márton volt a magyar csapat legjobbja: háromszor is nagy bravúrral hárított. Ugyanakkor a másik oldalon csapattársai gólra váltották az egyetlen igazi helyzetüket.
Feczesin Róbert a tizenhatoson belül erőszakosan előretört, Branimir Bajic hátulról lerántotta. Az olasz játékvezető azonnal büntetőt ítélt, amit Gera Zoltán gólra váltott.

A második játékrészben tovább javult a magyar csapat a mezőnyben: ilyen tekintben is hasonlóságot mutatott egymással az augusztusi, olaszok elleni találkozó és az Európa-bajnoki selejtező. Újfent bebizonyosodot: kulcskérdés, hogy Gera Zoltánnak menjen a játék. Amikor a kapitány feljavult, sokkal lendületesebb lett a játék. Gerának balszerencséje volt, hogy két pazar lövéséből nem született gól az elsőnél a labda a léc és a jobb kapufa találkozásánál csattant. Hajnal Tamás is helyzetbe került, Dzsudzsák Balázsnak is akadt két jó lövése: az 50 és a 75. percben eldönthette volna a válogatott a találkozó sorsát. A hajrában a bosnyákok három eddigi Eb-selejtezőjén kivétel nélkül gólt szerző, augusztusban, a horvátok elleni barátságos mérkőzésen mesterhármast elérő Zlatan Muslimovic kétszer is óriási helyzetben hibázott. tegyük hozzá: az elsőnél Vaskó Tamás és Csizmadia Csaba nagyon oosan „nyomorgatták".
A magyar csapat 1-0-ra győzött, s ezzel, bár maradt csoportjában az ötödik helyen, közelebb lépett a bosnyákokhoz.

Várhidi Péter szövetségi kapitány a találkozó után érthetően elégedetten nyilatkozott: „A csapat minden elismerést megérdemel, elsősorban küzdeni tudásáért, harcos játékáért. Várakozásomnak megfelelően óriási csata folyt a pályán, és én ugyan három-kettes győzelmet tippeltem volna, ha valaki megkérdez a mérkőzés előtt, az egy-nullás siker is ugyanolyan örömteli. Ráadásul a helyzetek alapján lehetett is volna három-kettő… Meni kel tovább a megkezdett úton, a legközelebbi igazán jelentős tétmeccsünk a jövő szeptemberi világbajnoki selejtező lesz"

Magyarország–Bosznia-Hercegovina 1-0 (1-0)

Székesfehérvár, 10 800 néző. Játékvezető: Trefoloni (olasz)

Magyarország: Fülöp – Szélesi, Vaskó, Juhász, Vanczák – Vass, Tőzsér – Hajnal (Csizmadia, 72.), Dzsudzsák (Halmosi, 92.) – Gera, Feczesin (Filkor, 89.)

Bosznia-Hercegovina: Guso – Berberovic, Bajic, Rahimic, Hrgovic (Custovic, 84.) – Maletic (Bozic, 79.), Radeljic, Ibisevic (Dzeko, 68.), Misimovic – Muslimovic, Blatnjak

Gól: 1-0 Gera (37. - 11-esből)

-->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik