Hírek

2007.09.04. 16:32

Sín, szobor, harang

Miközben a színesfémlopás újra virágzó üzlet lett hazánkban, az illetékesek nem igazán tudják, hogyan lehetne hatékonyan fellépni ellene. Pedig a tolvajok (és a felvásárlók) nem ritkán emberi életek sokaságát sodorják veszélybe.

Stanga István

Sín és vasúti jelzőberendezés, közlekedési jelzőtábla és szalagkorlát, köztéri szobor és aknafedél, esőcsatorna és templomi harang... csak néhány holmi azok közül, amelyekre előszeretettel „vadásznak” a színesfémtolvajok. Bár egy ideig úgy tűnt, visszaszorulóban van ez a remekül jövedelmező „üzletág”, 2005-től újra gyakoribbak lettek az ilyen jellegű bűncselekmények, nem utolsó sorban annak köszönhetően, hogy a réz ára számottevően emelkedett a nemzetközi piacon. És mindaddig, amíg ez a biznisz ennyire jól fizet, bőven lesznek majd olyanok, akik  belevágnak. Különösen akkor, ha – mint napjainkban – nem túlzottan nagy a lebukás veszélye.    

Természetesen az is izgalmas kérdés, kik az elkövetők, ám ennél jóval nagyobb felelősség terheli (ha nem is feltétlenül büntetőjogilag) a felvásárlókat, azokat, akik szemrebbenés nélkül veszik át az „árut”, holott jól tudják, hogy azok eredete több mint késéges. (Arról már nem is beszélve, hogy az igazi pénzeket is ők vágják zsebre, nem a piti tolvajok.) Jóllehet mindenkinek megvan a véleménye erről a bűnözői körről, de én hadd idézzem a szakembereket. Nos, vannak, akik szerint a színesfém-kereskedelemmel foglalkozó vállalkozások egy része a szervezett bűnözéshez kapcsolódik, a rendőrség viszont azt állítja, eddig nem merült fel olyan tény, amely azt igazolná, hogy léteznek kifejezetten színesfémlopásra szakosodott  bűnszervezetek. Ám akár ez, akár az a variáció az igaz, egyre többen gondolják úgy: nem megélhetési, hanem szervezett – mondhatni: nagyipari – bűnözésről kell beszélnünk.

Bár a fenn említett adatok önmagukban is elég riasztóak, az igazán elkeserítő az, hogy az illetékesek képtelenek kitalálni, hogyan lehetne hatékonyan fellépni a színesfémlopással szemben. Ötletekben persze, nincs hiány... Vannak, akik a felvásárlásokat szigorítanák (személyigazolvány adatainak rögzítése, stb.), és vannak, akik magukat a kereskedőket ellenőriznék fokozottabban, noha jelenleg azt sem lehet tudni, mennyi a legális átvevő. Mások szerint kizárólag az államnak kellene eldöntenie, kinek ad engedélyt színes-fémkereskedelemre, megint mások jogszabályi változtatásokat sürgetnek, mondván, hasonlóképpen kell eljárni, mint az olajszőkítés avagy a borhamisítás esetében. 

Nos, sokféle jó megoldás létezhet, csak már nem beszélni kellene, hanem végre csinálni valamit, mert a helyzet egyre rosszabb. Hogy csak két számot említsek: tavaly mindösszesen 844 színesfémlopás vált ismertté hazánkban, idén pedig már az első hat hónapban kis híján elértük a 600-at. Nem kétséges hát, hogy valahol most kell(ene) megálljt parancsolni mindennek, nem pedig megvárni, amíg egy tragédia kényszerít erre bennünket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!